Dtum
Login with Facebookk
1928 | Augusztus

Pangalosz és barátai Athénben revolverrel belelőttek a tömegbe

Páris, augusztus 20.
Athéni táviratok szerint a vasárnapi választásokat megelőzően Venizelosz szombaton a késő délutáni órákban még egy utolsó választási beszédet tartott, amelyet hatalmas tömeg lelkesedéssel hallgatott végig. Venizelosz arról beszélt, hogy ha ő lesz a jövőben a jövőben is Görögország kormányának élén, noha többé nem türi el, hogy az ország háboruba sodortassék. A gyülés résztvevői hosszu menetben Venizeloszt éltetve, vonultak el a gyűlés szinhelyéről.

 

Amidőn a menet az Egyetem-utcán haladt végig, és Pangalosz pártklubja előtt tüntetni kezdett, lövések dördültek el:
Pangalosz és barátai revolverrel tüzeltek a tömegre. Öt ember sulyosan megsebesült.

Belgrád, augusztus 20.

A „Pravda” athéni jelentése szerint a görög választásokon valószinűen Venizelosz győzött. A választások eredményének megállapitása most folyik. Venizelosz pártjának legnagyobb sikere Macedóniában és a szigeteken volt, ahol egyes kerületek egyhangulag az ő jelöltjére szavaztak.

Páris, augusztus 20.
Athéni jelentések szerint a 250 mandátumból 200 Venizelosz pártjának jutott. Az ismert rojalisták közül eddig Zoldariszt választották meg, Korinthuszban. Ezzel szemben Streit, Metaxas és sok más rojalista vezér megbukott. Kafandariszt megválasztották. Hivei közül azonban csak Mihalakopulasz és Papanosztaziu kerülnek be a parlamentbe.

 

A párisi lapok megállapitják, hogy Venizelosz győzelme a köztársaság végleges fönnállását

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98