Dtum
Login with Facebookk
1928 | December

Zágráb csöndben gyászol

Belgrád, december 2.
A politikai élet még mindig a zágrábi véres események hatása alatt áll. A kormány elhatározta, hogy most már a legerélyesebb intézkedéseket lépteti életbe. Ziga Lazics belügyminiszter vasárnap kihallgatáson jelent meg a királynál és részletesen tájékoztatta a helyzetről. Zágrábban vasárnap teljes nyugalom volt. Az utcák elhagyatottak. Csak azok mutatkoznak, akiknek halaszthatatlan dolguk van.

 

A helyőrség parancsnokának rendelete értelmében egyetlenegy tiszt vagy katona sem mutatkozik az utcákon. A rendőrség jelentése szerint szombaton összesen 34 embert tartóztattak le a tüntetésekkel kapcsolatban. A letartóztatottak között van egy leány is.

 

A rendőrség kiáltványt intézett a lakossághoz és ebben kijelenti, hogy a zágrábi lapoknak a tüntetések lefolyásáról szóló jelentései valótlanok. A zágrábi sajtó vasárnap is részletesen foglalkozott a szombati eseményekkel, amelyekért kizárólag a belgrádi kormányt teszi felelőssé, amely kényszeriteni akarta a zágrábi lakosságot, hogy a jelenlegi politikai helyzet ellenére megünnepelje az S.H.S. állam megalakitásának tizedik évfordulóját. Ez ugyanolyan, mint amilyen Geszler emlékezetes eljárása volt, de Zágráb lakossága vonakodott, hogy Gessler kalapja előtt térdet hajtson. Az "Obzor" rámutat arra, hogy a horvátok hiába vártak a legutolsó hónapban arra, hogy Belgrád békülékeny hangon tárgyalni kezdjen velük. A horvátok nem fognak engedni a terrornak és nem adják meg magukat.

A Zágrábi hatóságok a tábornokok ellen panaszt emelnek a királynál
Zágráb, december 2.
Zágráb házainak homlokzatán gyászlobogókat lenget a hideg szél. A horvát parasztpárt hivatalos lapja fölhivta a város közönségét, hogy tartózkodjék kávéházak és mulatóhelyek látogatásától. Nyomban a különkiadás megjelenése után bezárták a kávéházakat és vendéglőket. A szombat esti diszelőadást a nemzeti szinházban abba kellett hagyni, mert diákok jelentek meg a szinházban és lehetetlenné tették, hogy a darabot végigjátsszák.

 

Az egész csendőrség és rendőrség készenlétben van. A tábornoki kar magatartása miatt a polgári hatóságok panaszt akarnak emelni a királynál.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98