
Szabóné Fricska Anna
2010|06|06
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Ha...
2009|08|20
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Egy Teleki-téri kis vendéglőben tartották közgyülésüket vasárnap délután a budapesti ószeresek. Mintegy 200 nő és férfi ül a vendéglő asztalainál, mindegyikük előtt egy-egy pohár sör vagy bor. Egy-egy meglepően...
Annak a verejtékes munkának, amely a modern korhoz illő, a kulturális és technikai haladással lépésttartó erődítményeket akar emelni a magyar romok helyén, egyik legérdemesebb, de egyúttal legeredményesebb munkavezetője...
A magyar textiliparnak nagyon jól megy! A magyar kereskedőnek nemigen, sőt egyáltalán nem. Ebből logikusan az következik, hogy az, aki jó üzleteket csinál és sokat keres, még erősebben próbálja nyomni azt, akinek...
Két éve föltünést keltett a vásár kiállitói sorában a Chemin de Fer de l’Est izléses pavillonja, amely az első kisérletet jelentette arra, hogy e vasut idegenforgalmi propagandáját Délkeleteurópára is kiterjessze....
A lakásépitési hitelek ügyében e héten fontos tárgyalás kezdődik Vass népjóléti és Bud pénzügyminiszter között. A helyzet ugyanis ma az, hogy a népjóléti miniszteriumban ezidő szerint nem kevesebb, mint 12.000 hitelt...
A szamóca szaporítása indával történik. A legdúsabban termő tövek indáit szokás szaporításra felhasználni, mert ilyen anyatövek után remélhetünk csak szintén szapora új töveket. Az indát egy-két növényke felett...
A szombati tőzsdén a hadikölcsönök árfolyama hirtelen fölszökött s az árfolyamnyereség, amelyet e hónapokon át elhanyagolt papirok fölmutattak, 30%-nál többet tett ki. Az árfolyamemelkedés közvetlen meginditója...
Gazdaság
Gazdaság
Világitási és üzemi korlátozást rendelt el az Elektromos Müvek...
Budapest világitási ellátásában váratlan és nagy nehézségek támadtak....
Gazdaság
Gazdaság
Harminc millió aranykoronánkba kerül évente a textilkartell
A magyar textilipar a háboru előtt az ország gazdasági életében...
Gazdaság
Hatmillió pengőre emelik föl az évi hadikölcsön-segélyösszeget
A kormány „alamizsna-javaslatát”, amely évi 200 pengős...
Gazdaság
Gazdaság
Nemesített búza- és rozsvetőmagot oszt szét a földmívelésügyi...
Mayer János földmívelésügyi miniszter ez év őszén 120 vagón...
Gazdaság

















