Dtum
Login with Facebookk
1928 | Január

Alkotó agrárpolitika

Annak a verejtékes munkának, amely a modern korhoz illő, a kulturális és technikai haladással lépésttartó erődítményeket akar emelni a magyar romok helyén, egyik legérdemesebb, de egyúttal legeredményesebb munkavezetője Mayer János és alkotásvágytól fűtött munkatársai, Schandl Károly államtitkárral az élükön, teljes megértéssel hajtják végre a miniszter tervét és ennek a vállvetett munkának eredményei előtt minden földmívelő magyarnak meg kell hajtania az elismerés zászlaját.

Mayer János máris beiktatta nevét azok közé a földmívelésügyi miniszterek közé, akik Magyarországon az alkotó agrárpolitikát képviselték. Ha pedig végre fogja hajtani azt a nagy koncepciójú programmot, amelyet a kisbirtokok termelésének fellendítése céljából dolgoztatott ki, akkor bizonyára a számok fognak helyettünk beszélni, bizonyítván, hogy a különbség a kisbirtok és a nagybirtok termékátlagai között egyre csökken és elenyészőben van.

Ez a termelési programm, amelynek ma látható jelei a traktor, műtrágya és nemesített vetőmag-akciók, intézményesen épül ki az agrikultúrának új templomaival, amelyek közül a szarvasi középfokú mezőgazdasági szakiskola már áll és működik. Bizonyára nem azért, hogy egyedül álljon az országban. A miniszter tehát az egyik kezével a kultúra lámpását tartva, mutatja a haladás útját, a másik kezével pedig útravalót is ad azoknak a gazdáknak, akik ezen az úton elindulni és komoly elhatározással a nagy cél felé haladni akarnak.

Ez a kettős és egymással szervesen kapcsolt programm lesz hivatott arra, hogy megváltoztassa Magyarország egész mezőgazdaságának képét. Ez a programm lesz hivatott arra, hogy megtisztítsa és megóvja a nemzeti őserő forrását és alkalmassá tegye arra, hogy a vezető szerepre hivatott középosztály ebből a forrásból mindenkor utánpótlást kaphasson.

Ez a programm fog Magyarországnak tanult kisgazdaosztályt teremteni.
Ez fogja felemelni a törekvő kisbirtokost arra a társadalmi polcra, amely őt megilleti és ez a programm fog a munkások ezreinek a mainál jobb és biztosabb kenyeret adni.

A kultúrának térfoglalását biztosítja ez a programm, amelyet a földmívelésügyi miniszter alkotó agrárpolitikája kidolgozott. A kultúra térfoglalása pedig lassan, de biztosan meghozza a szó legnemesebb értelmében vett agrárdemokráciát.

Nem a hangos, hanem a csendes demokráciát, amely nem csodálkozik, ha a grófot a kisgazdával egy úton látja haladni, hanem természetesnek látja ezt a szükséges összefogást. Mert csak a kultúra térfoglalása emelheti az alsóbb rétegeket felfelé és csak ez lehet az egészséges demokrácia alapja. Az a demokrácia, amely a felsőbb rétegeket lerántja, anélkül, hogy az alsóbbakat emelné, nem épít, hanem rombol.


Magyarországnak pedig nem romboló, hanem építő munkára van szüksége.
Alkotó agrárpolitikára. Arra a politikára, amelynek látható eredményei minden szónál szebben beszélnek és hirdetik Mayer János földmívelésügyi miniszter érdemeit.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98