Dtum
Login with Facebookk
1928 | Június

Ne az autóknak, hanem a falvaknak építsenek utakat!

Több izben hirt adtunk már a kormány nagyszabásu utépitési programmjáról, amellyel kapcsolatban most az agrárképviselők mozgalmat inditottak, hogy a programm megvalósitásánál elsősorban a falu igényeit elégitsék ki.

Hivatkoznak arra, hogy a községek nagy része egész évszakokon keresztül el van zárva a nagyvilágtól járhatatlan utjai miatt. Különösképpen Farkas Géza és Krudy Fereny országgyülési képviselők szorgalmazzák azt, hogy az utépitésnél elsősorban a falvak utjait vegyék figyelembe.

A két képviselő álláspontja szerint olyan utakat kell teremteni minden vidék számára, amelyek egész éven át használhatók, illetve a közlekedésre alkalmasak. Gazdasági szempontból végtelen károsak, sőt erkölcstelen dolognak tartják a jelenlegi helyzetet, mert a gazda, aki fizeti az utadót, a közmunkaváltságot, vagy természetben teljesiti a közmunkát és aki kövezetvámot is fizet, joggal tarthat igényt arra, hogy a községből kivezető utja legyen. 

Forster Elek országgyülési képviselő szerint elsősorban arra van szükség, hogy az állami és a kiépitett közutakba a községek belekapcsolódhassanak. Tekintettel arra, hogy a falusi lakosság jelenti a legnagyobb létszámot az országban, az ő igényeire kell gondolni elsősorban.

Nagyon sok oldalról kivánják a községeknek az autóbuszforgalomba való bekapcsolását, de ez lehetetlen akkor, amikor két-három kilométernyire sem lehet eljutni a községből.

A községek számára életkérdés az, hogy legalább a vasuthoz eljussanak, hiszen másképpen nem tudják terményeiket értékesiteni és még a termeléssel is felhagynak, ha azt látják, hogy az elszállitás lehetetlensége miatt nyakukon marad a termés. 

Dabasi Halász Móric országgyülési képviselő azon az állásponton van, hogy a nem régi utak átépitése elsősorban a fontos, hanem az uj utak épitése, hogy Magyarországon ne legyen község, amelynek legalább egy irányban müutja ne lenne.

Nem az a fontos, hogy kiváló autóutaink legyenek, hogy aszfaltutak épüljenek, hanem az, hogy az agrártermékek minden községből, télen és nyáron, feltétlenül elszállithatók legyenek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98