Dtum
Login with Facebookk
1928 | Március

Impossibile! – A fascista érem másik fele

Róma, március 3.

Minden éremnek két fele van. A fascista éremnek is.
Kint a nagy világban, különösen a magyar világban, csak az egyik felét ismerik ennek az éremnek: a cézárikus, heroikus, diktatórikus, harsogó felét; azt, amelyik római gesztusokkal dolgozik, messzi hangzó frázisokkal, nagy és égbenyuló mozdulatokkal. 

A másik felét ennek az éremnek, a szürke és mindennapi oldalát nem ismerik, hiába járják magyar utasok, turisták ezrei a tavaszi Itália enyhe dombjait s hiába hall magyar szót az ember a császári Róma zegzugos utcáin s palotáinak échós udvarán.

Pedig ez a mindennapi, szürke s minden heroikus vonástól ment fele a fascizmusnak sokkal érdekesebb, polgári mivoltában sokkal megkapóbb és forradalmibb, mint a külvilágnak szánt hősi oldala.

Ki tudja például, hogy a fascista Itália pénzügyi stabilitását sokkal kisebb áldozatok árán, de sokkal demokratikusabb eszközökkel érte el, mint a pénzügyi rekonstrukciójára olyan büszke Magyarország?

Ki tudja azt, hogy a két év előtti olasz költségvetés több mint ötnegyedmilliárd lira fölösleggel zárult, de már a mult évi csupán négyszázmillióval, tehát kevesebbel, mint amennyivel az ötszörte kisebb Magyarország büszkélkedik, mert az olasz kormány egyáltalán nem osztja azt a nézetet, hogy az állam, a polgáraitól válogatás nélkül bevasalt adófölöslegekből van hivatva beruházási politikát folytatni!

Ki tudja például azt, hogy a fascista politika a családalapitás és az épitési tevékenység fölfokozására a családi házakat mindennemü foglalás és zálogolás alól mentesitette? Elképzelni is lehetetlen, hogy mi valaha is eljussunk ennyire, mi, ahol a paraszti adók miatt még az utolsó állatot is elárverezteti a fiskus.

Ki tudja azt, hogy a fascista adópolitika a közvetett és a fogyasztási adók fokozatos csökkentésére törekszik és az állami bevételekben a közvetett adók arányszámát 76 %-ra lefokozta, az egyenes adók arányszámát pedig 26 %-ról 32 %-ra emelte föl és céljául azt tüzte ki, hogy a vagyont és a jövedelmet, nem pedig a fogyasztást adóztassa meg.

Egész sorát lehetne fölsorolni a hasonló irányu intézkedéseknek, de a mi legfőbb: az olasz adópolitika minden vexatórikus adónem kiküszöbölésére törekszik, a bürokrácia diszkrecionális jogát az adók kivetésében és behajtásában évről-évre, lépésről-lépésre csökkenti.

Ez az oka annak, hogy a forgalomra kivetett százféle adót egynéhány fogyasztási cikkre korlátozta, amelyek könnyen és automatikusan behajthatók és ez a gyökerében demokratikus politikája birta rá arra, hogy az általános, minden cikkre egyaránt kivethető, minden kereskedőre, minden polgárra kötelező forgalmi adónak még a gondolatát is elutasitotta magától!

Mily boldog ország, ahol a kereskedőt, a szabad foglalkozást üző polgárt soha senki nem zaklathatja, nem büntetheti és nem lebeg a feje fölött szakadatlanul a birságok és büntetések pallosa! Nem: a fasciónak még az a szürke és mindennapi oldala sem tulságosan szimpatikus az olyan embernek, aki a liberalizmus tiszta levegőjében nőtt föl.

De el kell ismerni ennek a politikának alapvető demokratizmusát, a polgár munkáját tisztelő okosságát és azt az igyekvését, hogy ahol csak lehet és ahol az állam fontos és életbevágó érdekeit nem sérti, ott könnyitsen a tömegek sorsán.

Ennek a demokratikus fascista politikának legvégső forrása a fasció antibürokratikus természete: a hivatalnok befolyásának és döntő akaratának kikapcsolása a latin demokráciák legrutabb vonásának is, az apró egyéni panamák üzésének. Ezért nincs ma Olaszországban panama, ezért nincs panasz a hivatalnoki akarat tultengése ellen. Mert, s ez is hozzátartozik az érem e másik felének teljes rajzához, a fascista helyi szervezetek teljes mozgási szabadsággal nyomban lecsapnak a legcsekélyebb kisérletre.

Róma városi tanácsa az itt még magánkézben levő villanymüvekkel az áramszolgáltatás árát fölemelni próbálta a napokban. Erre oly hatalmas fölzudulás támadt a fasció helyi szervezeteiben, hogy a tervet nyomban elejtették.

Ez a rend, akármilyen reakciós hire van, nem évekig, hetekig se türné a pesti Beszkárt-dolgokat és amikor egy római városi politikustól megkérdeztem, mit szólna hozzá, ha a város egy bukófélben levő bankot próbálna megvenni, ezt felelte: Impossibile! Perfettamente impossibile!

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98