Dtum
Login with Facebookk
1928 | November

A tartalékos Hungária 4:4-re végzett a Teplitzer FK-val

Egy tizenegyest kihagytak a teplitziek, egy érvényes góljukat pedig a bíró nem ítélte meg.

Üllői-út. – 12.000 néző. – Bíró: Iváncsics.

A Teplitzer FK csapatát félelmes hír előzte meg, a cseh-német csapat azonban csak részben tudta beigazolni a fölfokozott várakozást. Az első félidőben, amíg a tartalékos Hungária aránylag kompletten küzdött, szinte nyomasztó fölényben voltak a magyarok és tíz percig is kellett várni egy-egy teplitzi támadása.

Weber kidőlése után a Hungária fölforgatta a csapatát és bár már 3:1-re vezetett, sőt a második félidőben még egy újabb gólt is rúgott, nem tudta megakadályozni, hogy a vendégcsapat kiegyenlítsen. A csehek ekkor megmutatták, hogy vannak bennük kvalitások, kis szerencsével meg is nyerhették volna a mérkőzést, hiszen két góljukat offszájd címén nem adta meg a bíró, egy tizenegyest pedig fölé lőttek.

Az eredmény azonban így igazságos, mert a Hungária első félidőbeli játéka alapján semmi esetre sem érdemelte volna meg a vereséget. A csapat tartalékosan természetesen nem nyújthatott kielégítőt, itt-ott mégis meglátszott, hogy nem érdemtelenül foglalja el a bajnokság első helyét. Különösen Barátky és sérüléséig Weber játszottak jól.

A vendégcsapat támadásaival kezdődik a mérkőzés és a sorozatos támadások váratlan eredményt hoznak: az 5. percben Bánás kiadását Kocsis elhibázza, a szabadon álló Habcrstroh rajta van és gólt lő: 0:1.

A 9. percben kiegyenlít a Hungária: Haar magas centerezését Skvarek gólba fejeli. A 15. percben Weber megsérül, helyére Urbancsik megy, a 20. percben azonban a centerhalf visszajön, a félidőt végigstatisztálja. A 22. percben Haar beadásából Skvarek már második gólját fejeli. A 27. percben Skvarek hátraadott labdájából Weber remek lövése a léc alatt utat talál a hálóba: 3:1.

A második félidőben a Hungária Nagy helyén Urbancsikot próbálja ki. Már a 3. percben gólt lő a Teplitzer FK, de Kratochwill offszájdja miatt nem adja meg a bíró. Kárpótlásul Kocsis faultja miatt az 5. percben tizenegyest ítél. Sima áll a labdának, lövése a felső kapufáról Ujváry kezébe kerül.

Végre a 11. percben Kratochwill éles lövéssel megszerzi csapata számára második gólját: 3:2. A 16. percben Molnár átadásából Skvarek a kifutó kapus mellett négyre emeli a magyar gólok számát.

Pár perc múlva Habersrot a súlyosan hibázó Hungária védelemtől alig zavarva gólt lő: 4:3 . A 27. percben Weber kiáll. Kleber megy be centerhalfnak, Barátky játszik jobbhalfot és a csatársorba visszajön Nagy. Ez sem használ, hiszen a 35. percben Kratochwill offszájdgólja után Haberstroh szabályos góljával 4:4-re javít a Teplitzer FK.

Nyolc gólt látott a közönség, a játék azonban nem elégítette ki és a csapatokat füttykoncert kísérte az öltözőbe.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98