Dtum
Login with Facebookk
1927 | Február

Sabaria – Hungária 1:0 (0:0)

Gólokkal voltak jobbak a szombathelyi profik a kék-fehéreknél

Hungária-úti pálya. – 10.000 néző. – Bíró: Boronkay Gábor
Bár a fővárosi futballsport becsülete is kockán forgott a vasárnap i Hungária – Sabária mérkőzésen a pesti profik nem tudtak ellenállni a lelkes szombathelyieknek, akik kis szerencsével legalább háromgólos győzelmet arathattak volna. A győztes Sabáriában különösen a védelem és a födözetsor volt kiváló.

Boronkay Gábor bíró jeladására a pesti és szombathelyi profik a következő összeállításban gyűltek a labda köré:
Hungária: Remete – Mandl, Senkey I. – Rebró, Kléber, Reiner – Senkey II., Molnár, Orth, Tritz, Jenny.
Sabária: Weinhardt – Nagy, Blizencz – Pesovnik, Sághy, Vámos – Takács, Kovács, Mészáros, Szladovits, Buresch.

Rögtön a Sabária kezd, de Mandl és Rebró sikeresen szerelnek. Kis idő múlva Kovács lövését Remete elfogja. A 17. percben Senkey II. kornerét Tritz három lépésről a háló fölé vágja. Ezután Molnár lövését és Tritz kitörését kell Weinhardtnak paríroznia, aki önfeláldozóan veti magát a legveszedelmesebb helyzetekbe.

Folytatólagosan Sabária kornerek következnek. A 27. percben Takács pompás fejese a kapufáról pattan vissza. Utána Rebró veszedelmes szabadrúgását Pesovnik önfeláldozóan menti.

A félidő vége felé Mészáros lapos lövését Remete elvetéssel kornerre tolja ki, a kornert pedig Kleber fejeli a mezőnybe. A második félidő is Sabária-támadásokkal kezdődik. Mandl hendszet vét…a szabadrúgás rossz…Burescht kornerre szerelik…A veszedelmes sarokrúgás Takáts elé kerül, de Mandl bravúrosan közbelép.

A 13. percben Tritz váratlan lövése centiméterekkel kerüli el a célt, majd Takács lő a kapu fölé. A Hungária csatársorát megbontják. A 21. percben Molnár lesz a center, Orth megy balösszekötőnek, Tritz pedig az ellenkező oldalra kerül. A Sabaria nagyszerűen fölépített akciókkal állandóan ostromolja Remete hálóját. A 27. percben Buresch keresztülvág a védelmen és a kifutó Remete mellett sarkos gólt lő: 1:0.

Újrakezdés után a Hungária támad. Senkey II. szép szabadrúgását Weinhardt három Hungária-csatár fejéről szedi le. A 30. percben a Hungária kiegyenlített volna, de Molnár elkésett.

A Sabaria fölénye mindjobban kidomborodik. A Hungária hálóját az újabb góloktól csak a szerencse menti meg. Átmenetileg a Hungária is frontba kerül. A 41. percben Molnárt a 16-oson kívül fölvágják, úgy, hogy beesik a büntetőterületre. A bíró jogtalanul 11-est ítél, a tizenegyest azonban Tritz félre lövi. A szombathelyi csatárok támadásával ért véget a mérkőzés.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Weinhardt a szombathelyiek kapusa rávetéssel fogja a labdát Weinhardt magas labdát fog Korner a Hungária kapujánál
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98