Dtum
Login with Facebookk
1929 | December

Az indiai nemzeti kongresszus Ghandi függetlenségi javaslatát fogadta el

Lahore, december 29.
A Reuther-ügynökség jelenti: Az indiai nemzeti kongresszus teljes ülését ma nyitotta meg Pandit-Javaharlal Nehru elnök, aki beszédében hangoztatta, hogy szocialista és köztársasági alapon áll és visszautasítja a dominiumok stautumait.

 

A kongresszus céljait röviden a következőkben foglalja össze: Harc a teljes nemzeti függetlenségért, a jelenlegi önálló törvényhozási intézmények bojkottja és az adósztrájk kimondása, harmicezer indus jelenlétében, tomboló lelkesedés közepette fölvonta India nemzeti lobogóját.


A kongresszus épületében kívül összesereglett tömeg lelkesedésében áttörte a rendőrkordont. A nagy tolongásban sokan elájultak.

 

A kongresszus intézőbizottsága tiz óráig tartó ülésben foglalkozott Ghandi javaslatával, amely India teljes függetlenségére irányul és elutasítja a londoni tanácskozásokon való részvételt. Ghandi javaslatát 131 szavazattal 89 ellenében elfogadták.


Ellenben elutasították Bose nemzetei párti képviselő javaslatát, aki az Angliával való viszony azonnali megszakítását inditványozta és az általános sztrájk mellett tört lándszát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nehru Gandhi
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98