Bródy János az 1971-ben kiadott Human Rights (Emberi jogok)című Illés-lemezen írta le: „A hatom szeretete nem a szeretet hatalma!”

Sok-sok bölcsességet idézhetnék, helyette – bevezetésként – a XX. századi magyar politikára figyelve igyekszem „megválaszolni” a kérdést: mi motivál embereket a politikusi pályára. Szerintem – de beszélgetéseimből kiderül, nem állok egyedül véleményemmel – a munkásmozgalom vezetőinél osztályalapú, az idegengyűlölőknél leggyakrabban faji meggondolások (előítéletek), hatalom- és/vagy pénzéhség, hírnév vágya, kívánása, valamiféle küldetéstudat, irracionális fennsőbbrendűségi érzés, és – főképp az adott időszakban – a származás. Ezek a nem hízelgő kijelentések – sajnos – nemcsak 1920-ig érvényesek!

Az 1900 és 1920 közötti intervallum 17 (beleszámítva a polgári – „őszirózsás” – forradalom és a „kommunizmus” 133 napja idején tevékenykedőket is) kormányfői posztot ellátó (hárman kétszer voltak azok) többsége nemes volt s valamilyen címet (báró, gróf) viselt. Ez rányomja bélyegét az akkori magyar politikai vezető réteg mentalitására! Az egy, hazaárulónak (értsd: az „úri Magyarország” ellen lázadónak) titulált, emigrációba kényszerített, vagyonától megfosztott, „vörös grófnak” csúfolt Károlyi Mihály kivételével nem volt olyan miniszterelnökünk (és kormányunk), aki (amely) az ország egészéért vállalta volna a felelősséget, a szegények, a kisemmizettek felemeléséért munkálkodott volna! Nem akarok árulkodni, de az idő haladtával a helyzet tovább fog romlani. („A hatalom szeretete nem…!”

Szinte mindegyikük szerzett legalább egy, de volt, aki több diplomát (jogit, közgazdaságit…) s némelyikük a miniszterelnökség mellett hosszabb-rövidebb ideig más tárcát is betöltött.
Tették ezt 1918-ig mindössze két király kinevezése révén: I. Ferenc József (uralkodott 1848-1916) és IV. Károly (1916-1918). Károly lemondása után az államfői tisztséget többen gyakorolták (József főherceg kétszer, Károlyi Mihály, a Tanácsköztársaság idején Garbai Sándor, Friedrich Istvánt az antant nem ismerte el. 1919. november 24-től 1920. március 1-jéig hazánknak nem volt államfője. Azon a napon (márc. 1.) lovagolt be a hófehér paripán Budapestre és lett kormányzó Horthy Miklós.

Nem mindegyik töltötte ki a négy éves hivatali idejét. A legkirívóbb példákból: Khuen-Hédrváry Károly először (1903. június 27-től 1903. november 3-ig), Esterházy Móric (1917. június 15-től 1917. augusztus 23-ig), Hadik János – „Ez ám a karrier!” – (1918. október 29-től október 31-ig), Peidl Gyula tovább (1919. augusztus 1-jétől 1919. augusztus 6-ig), volt az ország második embere!

Valóban nagy kaliberűnek egy tekinthető az időszakból. A liberalizmussal is kacérkodó, ám alapjában véve konzervatív Tisza Istvánt Ady több művében megemlíti, melyek közül a legismertebb a „geszti bolond” minősítés az 1912-es Rohanunk a forradalomba című versében.

Tapasztalhatták, hogy a bevezetés (felvezetés) és az első hat cikke kivételével nem a választás, hanem a gép diktálta ábécé-rendben követik egymást a cikkek. Gondoltam, a kronológia szerint összeállítok egy kormányfői listát, de ez fölösleges lenne, mert bármely történelemkönyvben vagy az Interneten keresgélhet (és találhat) az érdeklődő. Azokról, akik többször voltak miniszterelnökök, a szövegösszefüggés vagy a szövegben előforduló évszám tájékoztathat.

Még egy-két megjegyzés: voltak olyan kormányfőink (Garbai Sándor, Peidl Gyula, Károlyi Gyula, P. Ábrahám Dezső), akikről nincs cikk. Az antant elismeri a Huszár-kormányt már szerepelt. Teleki Pál és Bethlen István is értelemszerűen kimarad, hiszen az előző válogatás központi alakjai voltak ők.