„Küzdelem a sajtószabadságért” címmel Vámbéry Rusztem a Hirlapszedő Kör és a Korrektorok Köre meghivására vasárnap délelőtt a Gutenberg-palota zsufolt nagytermében másfélórás előadást tartott. Rámutatott arra, hogy a nyomda munkásainak a sajtószabadság nemcsak eszmei cél, hanem gyakorlati érdek, minthogy a nyomdaipar fölvirágzása a sajtószabadság győzelmével egy időbe esik.

- Ezt a győzelmet – ugymond – hosszu küzdelem előzte meg, amelynek során először Angliában sikerült 1695-ben a cenzurát eltörölni, de annak pszichikai hatása még a XVIII. század elején is érezhető volt, amikor a „London Mercury” megjelenési idején a cimlapon ekkép jelezte: „Amig a hatóság be nem tiltja.” Már a XVIII. század derekán kialakult Angliában a sajtószabadság tisztult fogalma, amelyet Bleckstone, Anglia legnagyobb jogásza akkép jellemzett, hogy ez a megelőző jogi rendelkezések teljesen hiányában áll.

Voltaképen az egész küzdelem a sajtószabadságért nem egyéb, mint a szellem harca az erőszak ellen, amely végigrezeg az emberiség történelmén.

A politikai hatalom sohasem éri be azzal, hogy erősebb, hanem szellemi tekintélyt is arrogál magának. Tisztában van az erővel, amelyet a gondolat jelent, fölismeri a veszélyt, amely számára a nyomtatott betüben, mint a gondolat terjesztésének eszközében rejlik s minthogy a biráló helyzeti előnye mindig kedvezőbb, ezt az egyenlőtlenséget fizikai erővel egyenlíti ki. Ezeknek a gondolat terjesztését akadályozó rendelkezéseknek azonban már eleve nem volna hatásuk, ha a hatalom puszta tényére hivatkoznának, ezért támasztja alá a hatalom birtokosa azzal a fikcióval, hogy ő egyszersmind hivatott a gondolat helyességének vagy helytelenségének megítélésére. Akik a politikai hatalmat a nép többségének megkérdezése nélkül gyakorolják, nem szoktak álláspontjuk bölcseleti igazolásával törődni.

Ezt nálunk a hatalom önteltsége pótolja. Érthető tehát, ha egy német duodec fejedelem a sajtószabadságot Presszfeiheit helyett állandóan „Pressfrechheit”-nek nevezte.

Mint minden politikai szabadság, a sajtószabadság is gyakorlati megvalósítását csak a demokráciában találhatja.

Demokrácia nélkül nincs sajtószabadság, de sajtószabadság nélkül sincs demokrácia. Akik a tekintélyt azon a jogon hirdetik, mert az önmagát tekintélynek tartja, akik a Gessler-kalap számára követelnek tiszteletet, nem szivesen engedik meg a kritikát, mert a legtöbbször kiderítené, hogy a kalap mögött nincs fej, hanem csak bunkósbot.

„A föld forog, én ifju feleim.” – mondotta Ady – de a stabil hatalom titáni erővel időnkint megpróbálja a földet forgásában megállítani. Ez a stabil hatalom nem szükségkép mindenkori belügyminisztert jelenti, hanem mindazokat, akiknek érdeke, hogy a föld ne forogjon. Természetesen ezek sem szokták bevallani, hogy önérdekből ellenségei a sajtó szabadságának, hanem mindig a közre, arra a dajkamesére hivatkoznak, hogy ők hatalmi állásuknál fogva hivatottak a gondolatokat helyesekre és helytelenekre osztályozni, csupán a véletlen dolga, hogy a helytelen gondolatok mindig éppen azok, amelyeknek elterjedése hatalmi helyzetüket veszélyeztetné.

Ezután Vámbéry Rusztem részletesen vázolta a sajtószabadság vesszőfutását a magyar törvényhozásban. A sajtó önmagáról elmondhatja Adyval – így folytatta előadását - , hogy „halvány remegés az erőm”. Mégsem kell kétségbeesni a szabadság sorsa fölött. Nekünk, akiknek türelme a küzdelemben bizonyára nem fog hamarább elfogyni, mint a kormány makacssága a sajtószabadság megtagadásában.  Számunkra az élet nem üzleti profilból és a halhatatlanság nem falfreskókból áll, tehát nincs okunk, hogy attól az örök változástól tartsunk, amelyet az erőszak halálnak nevez.

Élet és idő a mi szövetségesünk, nincs tehát okunk, hogy kételkedjünk a gondolat diadalában, amely, amióta a világ áll, mindig tulélte az emberiség alkalmi zsarnokait.