Dtum
Login with Facebookk
1929 | Január

Miskolc város kardvívó bajnoksága

Gerevich lett Miskolc bajnoka, Rajcsányi és Dunay követte a helyezésben.

Főleg fiatalokból álló nívós mezőny gyűlt össze Miskolc város bajnokságának mezőnyében, az olimpiai vívók, mint beharangoztuk, nem vettek részt. Mindazonáltal a verseny rendkívül értékes küzdelmek sorozata volt, amit Miskolc város ezer főnyi közönsége nézett végig a MAK sportpalotájának termében.

A versenyen Miskolc társadalmi kiválóságai, főleg honvédtisztek jelentek meg. A versenyben 17-en indultak és ebből az előmérkőzés során 8 vívó vérzett el. A kilences döntő minden asszója magas nívójú sport volt, ami feledtette az olimpikonok távollétét is.

A versenyt a kitűnő fiatal Gerevich nyerte és ezzel Miskolc városra szállt a dicsőség, mert Gerevich miskolci. Kitűnő küzdő, megérdemelt győzelemmel szerezte meg a bajnoki címet. Legméltóbb ellenfele Rajcsányi volt, aki közvetlen mögötte végzett és aki szintén a legjobb fiatalok között való.

A verseny 3 legszebb asszója a Gerevich-Rajcsányi, Gerevich-Dunay és Rajcsányi-Dunay asszó volt, ahol a fiatal generáció került ki győztesen az öreg és fiatal küzdők összecsapásából.

A verseny végeztével ünnepi beszédet tartott Szabó Sándor, a MAK társelnöke, aki a vívókon kívül lelkesen ünnepelte a versenybíróságot, élén Gerdával, Bogennel és Kovács dr.-ral. Az ízléses tiszteletdíjakat Lenz Adél, Lenz Albin altábornagy leánya osztotta ki.

Végeredmény:
1.Ifj. Gerevich A. MAC 8 gy.
2. Rajcsányi Wesselényi VC 6 gy. 22 kapott tus.
3. Dunay Bertalan BBTE 6 gy., 29 kapott tus.
4. Hatz Tiszti VC 4 gy., 27 kapott tus.
5. Gönczy MAC 4 gy. 30 kapott tus.
6. Feigl MAk 3 gy.
7. Kalnitzky Tiszti VC 2 gy. 36 kapott tus.
8. Idrányi Békéssy BVC 2 gy. 37 kapott tus.
9. Nagy MAC 1 gy.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98