Dtum
Login with Facebookk
1929 | Július

A Magyar Evezős Szövetség bajnoki versenye

Izgalmas finis után három méterrel győzött a Hungária nyolcasa a Pannonia ellen

A Hungária 2, a Pannónia, a Neptun és a BEC 1-1 bajnokságot nyert.

A Magyar Evezős Szövetség vasárnap délután tartotta meg a csepeli Dunaágban a bajnoki evezősversenyeket. A legizgalmasabb a nyolcevezős verseny volt. A Hungária, amely az idén a Pannoniát már három ízben is legyőzte, a bajnokság megnyerésével akarta igazolni győzelmeinek realitását.

A Pannonia hosszabb idő óta speciális tréninget folytatott és a bajnokság megnyerésével szerette volna rehabilitálni magát az eddigi vereségekért. A sorsolás a Pannoniának kedvezett. A Hungária, miután a pálya ív alakú volt, a belső kettes startszámról indult és fél hossz hátránya volt a Pannoniával szemben.

A Pannonia együttes kitűnő start után további fél hossz előnyre tett szert, úgy hogy 200 méternél már egy hosszal vezet, amit a Hungária negyvenes csapásokkal akar behozni. A Pannonia azonban nem hagyja magát és 1000 méternél már 1 1/4 hossz előnye van.

Öldöklő küzdelem után a helyzet 1500 méterig sem változik: onnan kezdve a Hungária fölnyomul és 4900 méternél már egynegyed hosszra közelíti meg a vezető Pannonokat. A cél előtt 30 méterrel a két nyolcas egymás mellett halad.  A Hungária gyilkos finisbe fog és 3 méterrel sikerül a győzelmet és ezzel a bajnokságot is megszereznie.

Egyes verseny: 1. Kozma László (BEC). Ifj. dr. Szendey Béla (Neptun) 100 méternél föladta a versenyt, miután a három hibás start idegrendszerét megviselte.

Négyevezős verseny kormányossal:
1. Pannonia 7 p. 55.6 mp. 2. BEC.

Csepeli díj (egyes verseny): 1. Gurszky (Vác) négy hosszal 8 p. 18.4 mp. 2. Liehtmann (BEC). 3. Brém (MEC).

Négyevezős verseny junioroknak:
1. Győri Torna és Evezős Egylet 7 p. 48.9 mp. A Ferencvárosi Torna Club föladta a versenyt.

Dunaharaszti díj (négyevezős verseny kormányossal): 1. FTC 7 p. 59.4 mp. A Sirály Evezős Egylet 1400 m-nél föladta.

Kétevezős verseny Magyarország bajnokságáért: 1. Hungária két hosszal 8 p. 02.3 mp. 2. Pannonia 8 p. 18.6 mp.

Kettős párevezős bajnokság: 1. Neptun 9 p. 55 mp.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Hungária nyolcasa A Pannonia nyolcasa
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98