Dtum
Login with Facebookk
1929 | November

Benzin helyett motalkót!

Motalkó harctól hangos a magyar közgazdasági élet sajtófrontja.
A motorszesz ellenségei pénzt, összeköttetést, fáradságot nem kimélve igyekeznek a közvéleményt a motalkó ellen hangolni.

Legfőbb hibaként ezt a nézetet vetették a köztudatba, hogy a motalkót csupán a motor megfelelő és költséges átszerelésével lehet felhasználni és ettől függetlenül a motorszesz állandó alkalmazása a motorok időelőtti pusztulását eredményezi.

Ezzel szemben a motalkó hivei a legkomolyabb szaktekintélyek véleményével alátámasztva igazolják, hogy a motorszesz bármilyen benzinre müködő erőgépnél, minden átalakitása nélkül: azonnal használható üzemanyagként; állandó igénybevételnél pedig éppen olyan hatást vált ki, mint a benzin.

A mi szempontunkból csupán azt jegyezzük meg, hogy nemzetgazdasági szempontból igen fontos olyan üzemanyag univerzális használata, mely tökéletesen pótolja az import-benzint és hatása müszakilag egyenértékü azzal.

A benzinfogyasztásért fizetett összeg az amerikai meg az oláh tőkéseket gyarapitja. A motalkó magyar szeszből készül, vételára az ország gazdasági életét gyarapitja és a gazda, mint a szesz előállitására alkalmas krumpli termelője: saját anyagi jólétét mozditja elő, ha motalkót használ.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98