Jövő hét keddjén már összeül a képviselőház, a kormány azonban még mindig nem talált alkalmat arra, hogy a törvényhozás őszi munkarendjét megállapitsa. Eredetileg ugy tervezték, hogy az őszi munkaprogram egyik legfontosabb pontja a fővárosi törvényjavaslat mellett a községek háztartásáról szóló javaslat lesz, ez a terv azonban most már minden bizonnyal meghiusul.

A belügyminiszteriumnak és a pénzügyminiszteriumnak egymás között folytatott előkészitő tárgyalásain ugyanis a javaslat keretei annyira kiszélesedtek, hogy az összegyüjtött anyag földolgozása még hosszu hónapok munkáját veszi igénybe és igy a javaslat előreláthatóan csak a jövő év elején kerülhet a törvényhozás elé.

A javaslat intézkedései nem kevesebb, mint 3500 magyar község sorsát döntik el és igy nem tulzás a hivatalos tényezőknek az a megállapitása, hogy e javaslat végeredményben megváltoztatja majd a magyar élet képét. Ma már a kormány is tarthatatlannak érzi azt a helyzetet, hogy Magyarországon ne csupán az államnak legyen adókivetési joga, hanem rendelkezzék ezzel a kultuszminiszterium, az egyház, a belügyminiszterium, a főszolgabiró, stb. is, amikor például iskolaépitésről, utépitésről, apaállatok kirendeléséről és más ilyen szolgáltatásoknak a községekre kötelezővé tételéről van szó. 

A javaslat tehát az, hogy az adókivetés jogát egységesen szabályozza, természetes viszont, hogy ez a törekvés a legkülönbözőbb oldalakról energikus ellenállásra fog találni és a meginduló harc hosszu időn át tartja majd izgalomban az érdekelt tényezőket és a közvéleményt.

Tulajdonképpen a javaslat keretei közé tartozik az egyházi adó kérdésének régóta esedékes rendezése is, mert hiszen mindezideig csupán a protestáns egyház adókivetési joga van törvényesen rendezve. Ez a probléma azonban önmagában véve is annyira bonyolult és oly gondos előkészitést igényel, hogy a megoldásról megbizható értesülésünk szerint külön törvényjavaslat készül. 

Ami viszont a községek helyzetét illeti, immár a kormány is jogosnak ismeri el azoknak a panaszoknak jelentékeny részét, amelyek a községi háztartások nyomoruságos állapotáról szólnak. A bajok orvoslását megneheziti, hogy amig a községek adminisztrációs és kulturális igényei ugyanazok, addig teherbiró képességük között óriási különbségek vannak. 

Annyi bizonyos, hogy az adminisztrációs és kulturális igények kielégitése nemcsak községi, hanem országos érdek is, itt tehát fölmerül a kérdés, miképen lehetne gondoskodni arról, hogy a legszegényebb községek támogathatók legyenek kulturális törekvéseikben a tehetősebb községeknek esetleges jövedelemtöbbletéből. Az a terv merült föl – és a községek háztartásáról szóló javaslatnak mindenesetre ez lesz a legszenzációsabb része –, hogy a községek jövedelmének egy megállapitott százaléka külön községi alapba folyjék be és ebből az alapból történhessenek kiutalások a kevésbé tehetős községek közérdekü intézményei javára.