Dtum
Login with Facebookk
1929 | Október

Sorozatos rekorddöntések a vasárnapi jánoshegyi versenyen

Szénásy Alán (Bugatti), Urbach László (A. J. S.) és Balázs László (Sunbeam) a verseny abszolút győztesei. – A sportkocsik legjobb idejét Heteés Sándor (Bugatti), a túrakocsikét Petrovits Vidor (Bugatti) futotta.

A szokástól eltérően vasárnap ragyogó napsütés kedvezett a Magyar Atlétikai Club jánoshegyi versenyének, ez volt az első „száraz” jánoshegyi verseny.

Noha az útvonal nincs a legjobb állapotban, a különbség az elmúlt évek fölázott, sáros jánoshegyi pályái és mostani száraz út között olyképpen éreztette hatását, hogy egy-egy kivétellel, valamennyi rekordot a múltnak adtak át.

Az eredmények értékelésénél tehát nem is a rekordjavítást, hanem ennek az arányát kell figyelembe vennünk és ebből a szempontból elsősorban a fiatal autócsodát, Szénásy Alánt kell megemlíteni, akinek vezetői tudására megfelelő jelzők is nehezen találhatók.

Jánoshegyi szereplése rátette a koronát eddigi teljesítményeire: Delmár Valter útvonalrekordját húsz másodperccel javította meg kis másfél literes Bugattijával és Wolfner Lászlót kilenc másodperccel győzte le.

Ez olyan eredmény, amely előtt minden sportembernek kalapot kell emelni. A rekordjavítási arányt nézve, Szénásy mellett Urbach László eredménye magaslik ki erősen, aki oldalkocsis A. J. S. gépén nemcsak komoly ellenfeleit, hanem saját magát is legyőzte, mert saját fönnálló rekordját 20 másodperccel döntötte meg.

Urbach a négy jánoshegyi versenyen négyszer vitte el az oldalkocsik abszolút győzelmét, mai győzelmével véglegesen megnyerte a gróf Andrássy Géza által 1927-ben alapított vándordíjat.

Ez az első eset, hogy Magyarországon motorkerékpár-versenyző vándordíjat nyert. A Bugatti, az autók „telivérje” nemcsak a verseny, hanem a sport- és túrakocsi kategóriában is minden megnyerhetőt megnyert.

Sportkocsin Heteés Sándor bizonyította be kitűnő vezetői készségét, Heteés a legjobb sportkocsi időt futotta, míg túrabugattin Petrovits Vidor szolgáltatta bizonyságát annak, hogy mesterien kezeli a volánt. Petrovits mostani győzelmével végleg befutott az első klasszis legelsői közé.

A szóló motorkerékpárok legjobb idejét – természetesen – ismét Balázs László futotta Sunbeamján, 17 másodperccel javította meg Urbach Lászlónak 1928-ban fölállított és azóta fönnálló rekordját.

Nagy érdeklődés előzte meg a svábhegyi versenyen föltűnt Kozma Endre szereplését, aki most sem okozott csalódást: alig öt másodperccel maradt Balázs mögött és a szóló motorkerékpárok abszolút második helyét foglalta el.

A túrakocsik 3-4 literes kategóriájában dr. Szelnár Aladár (Hupmobil) és Josefovits László (Whippet) folytattak egymással öldöklő küzdelmet, győztes Josefovits lett, aki kis Whippet-kocsiját játszi könnyedséggel vitte föl a Jánoshegy meredek szerpentinjein és oly bravúros vezetést produkált, hogy nemcsak Szelnárt, hanem Petrovitsén kívül valamennyi túrakocsit maga mögött hagyva, a túraautomobilok második legjobb idejét futotta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98