Dtum
Login with Facebookk
1930 | December

Prágában is eldöntetlenül mérkőzött a magyar ökölvívó csapat

Kubinyi, Szabó, Fogas és Kéri győzött, Énekes, Tokaji, Bokodi és Kőrösi kikapott

Prága, december 14.

A Variétá-színház helyiségében vasárnap délelőtt mérkőztek a magyar válogatott ökölvívók Csehszlovákia válogatott amatőrboxolóival. A mérkőzés, úgy mint pénteken a brünni meccs, 8:8 arányban eldöntetlenül végződött. Meglepetést jelentett a légsúlyban Énekes veresége. Két súlycsoportban súlydifferencia alapján történt döntés.

Eredmények:
Légsúly: Jelinek három menet után pontozással győzött Énekes ellen.

Bantamsúly: Kubinyi a harmadik menetben kiütötte Kutinát.

Pehelysúly: Szabó pontozással győzött Chundela ellen.

Könnyűsúly: Fogas győzött pontozással Jarik ellen.

Weltersúly: Yaks pontozással győzött Tokaji ellen.

Középsúly: Bokodi és a Kostrica helyett fölálló Mihalek küzdelme három menet után döntetlen volt, de Bokodi hatkilós súlytöbblete miatt a pontgyőzelmet Mihaleknak ítélték oda.

Kisnehézsúly: Kéri-Ostruznak meccse három menet után ugyancsak döntetlenül végződött, de ezúttal Ostruznak volt 20 dekával nehezebb és így Kéri pontosánál győzött.

Nehézsúly:
Ambros pontozással győzött Kőrösi ellen.

A mérkőzésen a prágai magyar követség is képviseltette magát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98