Dtum
Login with Facebookk
1930 | Június

Európa ökölvívó bajnokságai

Énekes, Széles és Szabó Európa-bajnokságával Magyarország harcolta ki Európa ökölvívó hegemóniáját


A nemzetek versenyében 1. Magyarország 22 ponttal, 2. Olaszország 20 ponttal, 3. Németország 11 ponttal.

Váratlan, de annál örvendetesebb szenzációval: nagy magyar győzelemmel végződött vasárnap este az Európa-bajnoki ökölvívóverseny. A nyolc bajnokság közül Magyarország hármat nyert meg – Énekes, Széles és Szabó a minden dicséretet megérdemlő magyar Európa bajnokok - a negyedik magyar fiút, Szobolevszkyt pedig olyan sajnálatos körülmények ütöttek el a jól megszolgált bajnoki címtől, amelyek az egész versenyt majdnem botrányba fullasztották.

Ott kezdődött a dolog, hogy amikor Énekes és Széles után Szabó nagy meglepetésre a harmadik magyar bajnokságot is kiharcolta, az olasz különítmény magából kikelve tiltakozott a semleges bírák igazságot ítélete ellen, mert érezték, hogy ezek után Magyarországé lesz a pontversenyre kiirt nemzetek díja és vele együtt Európa ökölvívó hegemóniája.

A legyőzött Saracini sportszerűtlenül elfordult az üdvözlésére siető Szabótól, az újdonsült Európa-bajnoktól, az olasz csapat pedig elhatározta, hogy levonul és nem versenyez tovább. A fölháborodott közönség percekig fütyült, tüntetett az olaszok ellen, akik csak félórás rábeszélés után voltuk hajlandók a verseny folytatására.

Terrorisztikus föllépésükből még hasznuk is volt, mert a következő összecsapásban a magyar Szobolevszky hiába győzött, a befolyásolt bírák nem merték győztessé nyilvánítani olasz ellenfelével szemben és helyette Bianchininek ítélték a bajnoki címet. Az olaszokat azonban még ez a bírói „tévedés” sem segítette gróf Sigray remek tiszteletdíjához, a nemzetek díja a vele együtt Európa ökölvívó hegemóniája Magyarországé!

A Reggel beszélt a nagy győzelemről Sigray Antal gróffal, a magyar boxszövetség elnökével, aki ezeket mondta:
Váratlan, de megérdemelt győzelmet arattunk! A pontversenyben a harmadik helyet vártuk és elsők lettünk. Európa legelső ökölvívó nemzete erre az évre Magyarország! Rajta leszünk, hogy elsőségünket meg is őrizzük.

Az Iparcsarnokban megrendezett Európa-bajnoki verseny nyolc döntő mérkőzése:
Légsúly: Énekes (magyar) pontozással győzött Forlanski (lengyel) ellen. Az első menetben Énekes támadt sorba vitte be ütéseit a belharcban is jobb volt. A második menetben Énekes öldöklő iramot diktált. Forlanski Énekes kezét többször szabálytalanul lefogta, amiért bírói figyelmeztetésben részesült. A harmadik menetben Énekes óriási fölénybe került. Forlanski fáradtan – „birkózott”.

A közönség az első magyar Európa-bajnokot lelkes ovációban részesítette. Nagy tapsvihar közepette futott föl a magyar zászló és hangzott föl a magyar himnusz.

Bantamsúly:
Széles (magyar) pontozással győzött Plaesu (román) ellen. Az első és második menetben állandó belharc folyt, amelyben Széles jobbnak bizonyult. A harmadik menetben Plesunak jó momentumai voltak, Széles azonban jól elhelyezett ütéseivel megőrizte pontelőnyét.

A közönség második magyar Európa-bajnokot is melegen üdvözölte, a magyar zászló ismét fölfutott s a magyar himnusz újra fölhangzott.

 


Pehelysúly
:
Szabó (magyar) pontozással győzött Saracini (olasz) ellen. Az első menetben Saracini támadott. Szabó két percig védekezett, majd ő is támadásba ment át, a menetben Szabó lelkes meglepetésére élénken támadott és jó lengő ütéseivel pontelőnyre tett szert, Saracini szabálytalan beltenyeres ütéseiért bírói figyelmeztetésben részesült.

A harmadik menetben Szabó támadott tovább, Saracini erősen visszaesett. A pontozóbírák közül Bergmann (finn) Szabót, Schwannberg (svéd) Saracinit pontozta győztesnek, a vezető bírót: Hurtigkarl (dán) Szabó győzelme mellett döntött.

A győzelem kihirdetésekor Szabó Saracinihez sietett, ringsegédje azonban útját állotta. Amikor Szabó a távozó Saracini felé nyújtotta kezét, az olasz nem fogadta azt el. A közönség a sportszerűtlen olasz ökölvívót kifütyülte. Csak ezután a kellemetlen incidens után húzták föl a magyar lobogót és énekelték el a magyar himnuszt, amely a harmadik magyar Európa-bajnokságot jelentette.

Könnyűsúly:
Bianchini (olasz) pontozással győzött Szobolevszky (magyar) ellen. Az első menetben Szobolevky fölényben volt, Bianchini azonban jól tartotta magát. A második menetben Bianchini visszaesett, Szobolevszky ütései sorra jól ültek.

A harmadik menetben Bianchini erősen támadt és néhány balkezes ütése jól ült, a menet felé
Szobolevszky támadásával szemben szívósan védekezett. Amikor a bíró Bianchinit győztesnek hirdette, a közönség percekig tartó füttyszóval fogadta az ítéletet, úgy, hogy az olasz himnuszt csak elkésve játszották.

Winther (norvég) és Böhm (német) pontozóbírák Bianchinit pontozták győztesnek. Söderlund (svéd) vezető bíró pedig Szobolevszky győzelme mellett szavazott. A pontozóbírákat befolyásolta az előző mérkőzés ítélete és az olaszok élénk tiltakozása, holott ebben a súlycsoportban Szobolevszky a győzelmet megérdemelte volna.

Részletes eredmények:
Légsúly: Európa-bajnok: Énekes (magyar). 2. Forlanski (lengyel). 3. Trombetta (olasz).

Bantamsúly: Európa-bajnok. Széles (magyar). 2. Plaesu (román). 3. Rodriguez (olasz).

Pehelysúly:
Európa-bajnok: Szabó (magyar). 2. Saracini (olasz). 3. Carta (román).

Könnyűsúly: Európa-bajnok: Bianchini (olasz). 2. Szobolevszky (magyar). 3. Väkevü (finn).

Weltersúly: Európa-bajnok: Besselmann (német). 2. Majehrzycki (lengyel). 3. Dehn (norvég).

Középsúly: Európa-bajnok: Meroni (olasz). 2. Szigeti (magyar). 3. Andersen (svéd).

Kisnehézsúly: Európa-bajnok Petersen (dán). 2. Leidmann (német). 3. Lenzi (olasz).

Nehézsúly: Európa-bajnok: Michaelsen (dán). 2. Molander (svéd). 3. Hinzmann (német).

Az Európa-bajnokság nemzetek közötti pontversenyében
:
1. Magyarország 23 ponttal (3 első, 2 második és 1 negyedik helyezéssel). 2. Olaszország 20 ponttal (2 első, 1 második, 3 harmadik és 1 negyedik helyezéssel). 3. Németország 11 ponttal (1 első, 1 második, 1 harmadik és 1 negyedik helyezéssel). 4. Dánia 10 ponttal (2 első helyezéssel). 5. Lengyelország 8 p. 6. Svédország 6 p. 7. Románia 6 p. 8. Norvégia 2 p. 9. Finnország 2 p. 10 Ausztria 1 p.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Jelenet a nemzetközi boxmérkőzésről Énekes István Széles János Szabó Gyula
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98