Dtum
Login with Facebookk
1930 | Január

A Hársfa-utcában és Óbudán titkos kommunista nyomdát találtak

Vasárnap föltűnően jelentékeny, ujabb kommunista szervezkedésre jött rá a budapesti rendőrség politikai osztálya. Külföldi kapcsolatai révén a politikai osztály már régebben tudta, hogy ismét kommunista titkárságot állítottak föl Budapesten és hamis útlevéllel, illetve álnéven ismét több agitátort csempésztek be külföldről Magyarországba.

 

A bizalmas értesülések szerint az ujabb kommunista szervezkedést két ember vezette, Házi Ferenc és Csapó József, akik álnéven voltak bejelentve Budapesten s így hetek óta hiába keresték őket. Müködésük nyomára azonban gyakran rábukkant a rendőrség, a fővárosban és a környéken több helyen találtak röpiratcsomagokat, amelyek nyilvánvalóan ebből a titkos kommunista irodából származnak. Óvatos megfigyelés révén a rendőrségnek sikerült megállapítani, hogy kik azok, akik a röpiratokat terjesztik és ezeket vasárnap hajnalban meglepték.

 

A hajnali órákban teherautókon vitték a rendőröket a főváros különböző pontjaira, hogy a gyanusítottakat lakásokon fogják össze. A rendőrök 14 kommunistagyanus egyént, közöttük 4 nőt hoztak be a főkapitányságra s ezzel a rajtaütésszerü eljárással sikerült megtalálni Házit és Csapót is, akik álnéven voltak az előállítottak között.

 

Mialatt a rendőrségen megkezdték a kihallgatásokat, a detektivek a gyanusitotottak lakásain házkutatást tartottak és nemcsak nagyobb mennyiségü kommunista röpiratot, hanem két titkos nyomdát is találtak, egyet a Hársfa-utca 10. szamu házban, egyet Obudán, a Beszterce utcában. Mindkét nyomda műszakilag teljesen föl van szerelve röpiratok gyártására és nyomdagéppel van ellátva.

 

A kihallgatást vasárnap késő estig folytatták s az előállítottak közül többeket már ma áladnak a főkapitányság bünügyi osztályának.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98