Dtum
Login with Facebookk
1930 | Július

A Hungária négyese kettős győzelmet aratott Veldenben

Velden emWörter See, július 27.
A jugoszlávoktól az 1929. évi népszavazás alapján visszakapott karinthini terület visszacsatolásának emlékére rendezett regattát vasárnap délután folytatták. A magyar színeket ismét a Hungária Evezős Egylet képviselte, amely 2 négyesben indult.

A délután fél 5 órakor rendezett vendég-négyes versenyben a müncheniek és a gmundeniak lemondása folytán csak két négyes indult: a Hungária négyese (Götz, Saághy, Ivacskovics, Machán Tibor v. e., Molnár kormányos) és az osztrák bajnok-négyes, a Triton.

A starttól mindkét csapat egyformán jött el és hosszabb ideig együtt maradt, 1000 méternél a Hungária négyese fokozatosan egy hosszra növelte előnyét, 1500 méternél a Hungária négyese nagy gőzöshullámba került, a hajó vizet kapott és a csapat kissé visszaesett.

Újabb erősítés után a Hungária egy hossznyi előnyét mindvégig megtartotta, noha a jól szereplő osztrák bajnoknégyes gyilkos finisbe fogott. A győztes Hungária-négyes 7 p. 08 mp.-es idővel érkezett elsőnek a célba, a Triton 7 p. 10 mp.-es idővel második lett.

Negyed 6 órakor bonyolították le a népszavazás emlékére rendezett négyes versenyt. Az 5 benevezett csapat közül a Triton, a Müncheni Evezős Egylet és a Klagenfurti Albatros visszalépett, ugy, hogy a Hungária bajnoknégyese (Hüttner, Kauser Árpád, Vály, Kauser István v. e. Molnár kormányos) csak a gráci Hansa-val került szembe.

500 méternél a Hungária félhosszal vezetett, előnyét 1000 méternél 2, 1500 méternél pedig 3 hosszra növelte. A finisben a Hungária 34-36-os csapásokkal előnyét számtalan hosszal növelte és a nagyszámú magyar közönség lelkes ovációja közepette fölényes győztesként ért célba.

A versenynek az időjárás kedvezett, jóllehet kisebb ellenszél is volt. A Hungária Evezős Egylet győztes csapata hétfőn este érkezik vissza Budapestre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Egerben tartott nagygyűlést a kisgazdapárt Egerben tartott nagygyűlést a kisgazdapárt
Több mint háromezer főnyi közönség jelenlétében tartotta meg vasárnap...
A borpiac helyzete, szüreti kilátások A borpiac helyzete, szüreti kilátások
Már körülbelül hat éve nem fogyott el ennyire a gazdák borkészlete...
Pamela Wrinch az Angol Tudományos Társaság legfiatalabb tagja Pamela Wrinch az Angol Tudományos Társaság legfiatalabb tagja
Pamela Wrinch 11 éves gyermek, az Angol Tudományos Társaság...
Három és félévi börtönre, iparigazolványának elvesztésére, 20.000 pengő pénzbüntetésre, 157. 930 pengő vagyoni elégtétel fizetésére ítélte a törvényszék Brammer Pált Három és félévi börtönre, iparigazolványának elvesztésére, 20.000...
Vasárnap már a kora reggeli órákban egy szakasz rendőr sorakozott fel...
Jókai nagybeteg Jókai nagybeteg
Május 3-ikán nagy megdöbbenéssel beszélték a fővárosban, hogy Jókai...
Megtalálták a szétdarabolt alagi hentes fejét és ökölbeszorított kezét Megtalálták a szétdarabolt alagi hentes fejét és ökölbeszorított...
Szombatra virradó éjszaka az alsógödi vasútállomás jegykiadója,...
Különös öngyilkosság a Balatonon Különös öngyilkosság a Balatonon
Különös módon vetett véget az életének Jurenák József budapesti...
Alexander Moissi Alexander Moissi
Sokszor láthattuk így: mintha utcára indulna, ideges, közvetlen...
Az akna-szlatinai sóbányák veszedelme Az akna-szlatinai sóbányák veszedelme
Magyarország legnagyobb sótelepét, Akna-Szlatinát nagy veszedelem...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98