Dtum
Login with Facebookk
1930 | Március

Budapest fölött 1500 méter magasban, hó és jégkristályok között ebédeltek vasárnap a „Hungária”- ballon utasai

Vasárnap délelőtt nagy föltünést keltett Budapest fölött egy léggömb, amely a szélcsendes időben a Kerepesi temető irányában szinte egy helyben lebegett, alig 3- 400 méter magasságban. Az óriási ballonon a földről szabad szemmel is olvasható volt a neve: Hungária
És nemzetközi jelzése: H—M—A—Z—Z.


A Körút és Rákóczi - uti házak ablakai csakhamar látcsövező emberekkel teltek meg, akik hosszú ideig figyelték a város fölött levegő ballont, amely a Magyar Aero - Szövetség tulajdona és ez magyar léggömb.


A szövetség két éve rendelte az 1600 köbméteres léggömböt Németországban, de csak tavaly augusztusban tett néhány próbautat, mert a telep ahol megtölthetik a ballont, csak ekkor készült el a Tomcsányi- út mellett, gépgyár mögött. Vasárnap reggel is innen indult a hatalmas léggömb, amelynek kosarában három utas foglalt helyet.


A léggömböt Poppe Kornél ny. őrnagy, volt tábori ballonvezető vezette. Másik két utasa pedig bethlenfalvi Pár Andor és Gebhardt István nyugalmazott katonatisztek, akik azért szálltak föl, hogy a ballonvezetői igazolvány megszerzéséhez szükséges légi utazásaik számát eggyel növeljék. Pál és Gebhardt ugyanis Poppe örnaggyal együtt beneveztek a pozsonyi léggömbversenyre, amelyet április 27-én rendez a csehszlovák aeroszövetség.

 

A startolás vasárnap reggel 9óra 45perckor történt. A ballon eleinte alig tudott eltávolodni a fölszállás helyétől, mert nem kapott szelet. Több mint három óra hosszat egész lassan hol északi, hol keleti irányban uszott a felhős égen, végre délnyugati irányban lassan eltünt a magasban.
Poppe őrnagy és két társa este 6 órakor érkeztek vissza Budapestre — a becsomagolt ballonnal.


A ballon vezetője elmondotta, hogy nagyon gyönge szelük volt a körülbelül három és fél óra hosszáig keringtek Budapest fölött, átlag 1500 méter magasságban, de fölemelkedtek 1900 méterre is. A nyitott kosárban hó és jégkristályok verődtek hozzájuk ebben a magasságban és a hőmérséklet 0 fok alatt volt. E viszontagságokra azonban jó előre elkészültek, meleg ruhákat vittek magukkal s termoszokban forró teát és feketét.


Ebédjüket 1500 méter magasságban költötték el Budapest fölött, hó és jégkristályok között.
Ebéd után megittak egy-egy pohár bort, s rárakták a jó szelet. Délután két órára mindössze Soroksárig jutottak el és ekkor Soroksár és Soroksárpéteri között simán leszálltak. Közben arra jött egy teherautó, ez aztán behozta a ballont és utasait Budapestre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98