Dtum
Login with Facebookk
1930 | November

A kormányzó vasárnap fölavatta Dunaföldváron az uj Dunahidat

Dunaföldvár, november 23.

Vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között avatták föl az uj dunai hidat. A fölavatáson megjelent kiséretével Horthy kormányzó is, akit Bud kereskedelmi miniszter üdvözölt. 

– A mai időkben, amikor a közlekedési politika lett a gazdaságpolitika tengelyévé – mondotta –, különös fontossága van az uj hid forgalomba iktatásának. Ma minden körülmény arra ösztönöz bennünket, hogy minél gyorsabban kapcsolódjunk bele a világforgalomba. A közlekedés fejlesztése az a helyes beruházási politika, amely az országot gazdaságilag erősiti. A magyar verejték gyöngyözése, amellyel a hid épült, hitet és bizalmat szuggerál azokkal szemben, akik ezt a szegény nemzetet a csüggedés és kétségbeesés osztályosává akarják tenni.

Szévald Oszkár alispán Tolnamegye, Erdélyi Lóránt alispán Pestmegye nevében üdvözölte a kormányzót, majd Forster Gyula államtitkár ismertette a hid épitését és arra mutatott rá, hogy az uj hid a nemrég fölavatott tiszaugi hiddal együtt közvetlen kapcsolja össze a Tiszántult a Dunántullal. A beszédek után a kormányzó elsőnek lépett a hidra, amelyet ezzel átadott a forgalomnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98