Dtum
Login with Facebookk
1931 | Augusztus

Rakovszky István abban a percben halt meg, mikor autóba szállt, hogy Budapestre induljon

Montevideo, augusztus 1.

Vasárnap reggel óta a nagyselmeci kastély címertermében, a Rakovszky-család ősi vértjei és fegyverei között fekszik ravatalán a magyar közélet nagy halottja: Rakovszky István. A hetvenhárom éves politikus az egész nyarat Liptórózsahely mellett fekvő birtokán töltötte, de sűrűn ellátogatott Budapestre, ahol gyakorta föltűnt daliás, nagyuri alakja a budai Vár bástyasétányán és a jánoshegyi erdőben, ahol különösen szeretett sétálni.

Régi cukorbaja az utolsó hetekben egyre többet kínozta, de Rakovszky István alig törődött a betegséggel. Friss, vidám, harcos kedélye az utolsó pillanatig nem tört meg:
Csak egyik leánya, Panos Alajos vezérkari ezredes özvegye tartózkodott állandóan mellette, ő ápolta.

Rakovszky néhány nappal ezelőtt elhatározta, hogy Budapestre jön és az egyik szanatóriumban kezelteti magát. Az elutazás szombaton délelőtt 11 órára volt kitűzve. Az öreg ur elbucsuzott leányától, majd sorra érzékeny bucsut vett egész személyzetétől. Ekkor látszottak először a keménykötésű, katonás termetű dalián az elérzékenyülés jelei. A kastély előtt ott állott a hatalmas turaautó, az ősz politikus beszállt, gondosan betakarták, helyet foglalt mellette kezelőorvosa, Paszternák Oszkár dr, aki Rakovszkyt Budapestre akarta kísérni. Elindulás előtt mégegyszer intett kezeivel.
- Várjunk még egy percig! Ne menjünk még!- kérte környezetét.
Azután kibontakozott a takarók közül, kiszállt az autóból, odalépett a leányhoz és alkalmazottjaihoz, - és könnyezve, mégegyszer mindenkit átölelt. Rakovszky ezután ujra beszállt az autóba és az orvos utasítást adott a soffőrnek az indulásra. Ebben a pillanatban Rakovszky feje oldalra hanyatlott, arca elsápadt és a követező pillanatban már halott volt. Szívszélhűdés ölte meg.

A régi Magyarország nemes bajvívóját Hlinka András liptórózsahegyi plébános fogja eltemetni, akivel egykor a legélesebb harcokat vívta a magyar országgyűlésen.

A Rakovszkyak ősi kriptája Nagyselmec mellett, Kut községben van, egy öreg kápolnában. Oda temetik IV. Károly király utolsó miniszterelnökét, hétfőn délben.

A temetésre elutazott Budapestről több barátja és régi fegyvertársa, közöttük: Palugyay Móric, aki Rakovszky Istvánnak násza is volt és Szmracsányi György.

A nagyselmeci Rakovszky-hitbizonyítvány most Rakovszky Egon, volt liptói főispánra, idősebbik fiára száll, akinek Palugyay Mária a felesége. Rajta kívül ott gazdálkodik a birtokon az ifjabbik fiu, Miklós.

Rakovszky Istvánnak még két leánya maradt: Mária, aki Panos Alajos vezérkari ezredes özvegy, és Földi orvos neje, Rakovszky Zsófia. Özvegye, Majthényi Mária csillagkeresztes és palotahölgy, a mult század nevezetes, sportkedvelő nagyurának, Majthényi Izidornak leánya

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98