Dtum
Login with Facebookk
1931 | Augusztus

Madarász 47.98 métert dobott a MAC Hősök-emlékversenyén

A Magyar Atletikai Club évről-évre megrendezi hősi halált halt atlétáink emlékére atletikai versenyét. Az idén nagy jelentősége volt a Hősök-emlékversenyének, mert a jövő vasárnap sorra kerülő Olaszország-Magyarország válogatott atletikai viadal a vasárnapi versenyt válogatóversennyé avatta.

A MAC-pálya nézőtere szokatlan képet nyújtott: a tribün zsúfolásig megtelt, sőt a fölállított póttribünre is jócskán jutott néző. A közönség úgy látszik, kezd az atletikára „rászokni”. Az eredmények a válogatás szempontjából nem voltak megnyugtatók.

A diszkoszvetés kivételével atlétáink minden számban csupán közepes eredményeket értek el. Az idén először került egymással szembe a három „nagy” diszkoszdobó, Madarász, Donogán és Remcez. Ettől a találkozástól újabb rikordot vártak, ami, ha nem is következett be, mégis kitűnő eredménnyel végződött.

Az angol bajnok, Madarász 47.98 méterrel győzött, de az utána következő három helyezett is 44 méteren fölül dobott. A 100 méteres síkfutás Gerő III. távollétében Forgách zsákmánya lett. A távolugrást Balogh csak hatalmas küzdelem után tudta megnyerni.

A részletes eredmények a következők
:
Súlydobás: 1. Darányi (MAC) 14.49 m. 2. Horváth (KISOK) 14.21 m. 3. Bácsalmási A. (BEAC) 12.89 m.

100 m. síkfutás: 1. Forgách (UTE) 11.1 mp. 2. Paitz (BBTE) 11.2 m. 3. Paku (TFSC) 11.2 mp. – 50 méterig együtt van az első három, onnan kezdve Forgách erősít és biztosan 5 méterrel győz, mellszélességgel harmadik.

Távolugrás: 1. Balogh (MAFC) 718 cm. 2. Megyeri (PEAC) 713 cm. 3. Goda (MAC) 702 cm.

400 m. síkfutás: 1. Valentin (SOAC) 57.4 mp. 2. Héjjas (BEAC) 57.7 mp. – 200 méterig Valentin vezet, ott fölnyomul Héjjas és 1 méter előnyt szerez, már biztos győztesnek látszik, amikor megbotlik és a jól finiselő Valentin 2 méterrel győz.

1500 m. síkfutás: 1. Szabó (MAC) 4 p. 06.2 mp. 2. Govrik (BEAC) 4 p. 11 mp. 3. Krizsán (Vasas) 4 p. 11.2 mp. Szabó végig vezetve győz. Krizsán 800 méterig hátul van, ott fölnyomul a második helyig, de a jobban finiselő Govrik közvetlenül a cél előtt megelőzi. 15 méterrel nyerve, 1 ½ méterrel harmadik.

5000 m. síkfutás: 1. Hevele (SOAC), 15 p. 44.2 mp. 2. Szilágyi (CLE), 15 p. 51.2 mp. 3. Riegler (BIK) 16 p. 25.4 mp. Végig vezetve 25 méterrel nyerve.

Magasugrás: 1. Késmárki (BBTE) 188 cm. 2. Orbán (BBTE) 188 cm. 3. Bódosi (BEAC), 188 cm. Próbálkoznak a 191 cm-es magassággal is, de azzal egyik sem boldogul.

110 m. gátfutás: 1. Kovács (BBTE) 15.6 mp. 2. Jávor (MTK) 15.9 mp. A két utolsó gátig együtt haladnak, ott Kovács előnyt szerez és 2 méterrel győz. Borost három gát döntéséért diszkvalifikálták.

400 m. síkfutás: 1. Zsitvai (BBTE) 50.4 mp. 2. Szalai 51.6 mp. 3. Sugár (MTK) 54 mp. Zsitvai hatalmas tempóban kezd és alaposan faképnél hagyja ellenfeleit, a célegyenesben azonban nagyon lelassit, 10 méterrel nyerve, 15 méterrel harmadik.

Diszkoszvetés: 1. Donogán (BTC) 46.95 m. 2. Remecz (RBC) 45.87 m. 3. Marvalits (BTC) 44.39 m. – Madarász (MTK) versenyen kívül 47.98-at dobott!

Rúdugrás: 1. Zsuffka (MAC) 380 cm. 2. Andor (MAC) 325 cm. 3. Szekrényessi (MAC) 320 cm.


Gerelyvetés: 1. Takács (Postás) 59.65 cm. 2. Budavári (BBTE) 57.80 cm. 3. Wennesz (GYAC) 55.48 cm

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98