Dtum
Login with Facebookk
1931 | December

Mayer János kisgazdaminiszter lemondott

Mayer János kisgazdaminiszter december hó 17-én irásban is eljuttatta lemondását a miniszterelnökhöz, amit egyébként már két héttel ezelőtt szóbelileg közölt Károlyi Gyula gróffal. 

Mayer János levelében elhatározását azzal indokolta meg, hogy a kisgazdaminisztérium megszervezése, hatáskörének megállapitása és megfelelő anyagi eszközöknek rendelkezésre bocsátása a mai sulyos gazdasági és pénzügyi viszonyok mellett nagy nehézségekbe ütközik. Ezért tartja megokoltnak, hogy helyéről távozzék. 

Mayer János lemondó levele azt igazolja, hogy nem személyes szempontok és nem egyéni sérelmek vezették akkor, amikor tárcáját a miniszterelnök rendelkezésére bocsátotta. De Mayer János elhatározása ujabb, megfellebezhetetlen válasz azok felé is, akik nem átallották megvádolni őt becsvággyal, a bársonyszékhez való görcsös ragaszkodással akkor, amikor a kisgazdaminiszteri tárcát akarata ellenére, csupán Károlyi Gyula gróf miniszterelnök és Bethlen István gróf volt miniszterelnök határozott kivánságára és az akkor fennálló körülmények kényszeritő nyomása alatt elvállalta. 

Mayer János távozása után a kisgazdaminiszteri tárcát nem töltik be, ami az állami életben következetesen és fokozatosan keresztülvitt takarékosság ujabb jele.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Mayer János földmívelési miniszter élénk érdeklődéssel nézi a Cormick-traktor működését, Mayer János
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98