Dtum
Login with Facebookk
1931 | Január

A Hungária 5:1 arányú győzelemmel búcsúzott Németországtól

A Barátky helyén Hauerrel starthoz állt kék-fehérek 3:0-s félidő után ismét iskolajátékot mutattak be

Lipcse, január 4.
Az 1930. évi német birodalmi bajnok SC Hertha elleni 7:0 arányban kiharcolt fölényes győzelme után az ország minden részéről kedvezőbbnél kedvezőbb ajánlatokkal árasztották el a Hungáriát, amely Bethlen után vasárnap az egykori birodalmi bajnok. Verein für Bewegungsspiele Leipzig ellen játszotta le utolsó németországi túramérkőzését.

A kék-fehérek téli túrája a lipcsei meccsel sem fejeződik be, mert az Admirához közelálló Meisl Hugó tárgyalásokat indított dr. Fodor Henrikkel abban az irányban, hogy keddre a Hungária és az Admira között hozzon létre Bécsben mérkőzést, és ha az anyagi feltételek megfelelnek, a Hungária, Lipcséből hazatérőben, még Bécset is útba fogja ejteni, hogy a svájci és olaszországi túráját szintén veretlenül befejezett Admirával vegye föl a küzdelmet.

A Hungária a Nürnberg-Drezda-Berlin-Benthen sikersorozat után természetesen Lipcsében is könnyű és impozáns győzelmet aratott és így mostani túrájával páratlanul szép rekordot állított föl: 11 nap alatt öt remek győzelmet verekedett ki a legjobb német csapatok ellen 24:3 szenzációs gólaránnyal.

Pedig a kilátások a német földön lejátszott búcsúmeccsen nem voltak a legrózsásabbak, mert nem játszott Kléber, a Beuthenben megsérült Varga még pedig harcképtelen, az enyhén lerándult Barátky helyén pedig a tartalék Hauer játszott a csatársorban, de így is nagyszerűen ment a játék és a 8000 főnyi közönség, egy-egy remek akció után, valósággal ünnepelte a magyar fiúkat, akik válogatottjaink drezdai veresége után nemcsak helyrebillentették a magyar futball jó hírét, de kombinációs, kifinomult technikájú játékukkal szinte forradalmasították Németországot a professzionizmus felé.

A Hungária a követező csapattal vonult föl:
Ujvári – Nagy, Mandl – Rebro, Wéber, Sebes – Ticska, Hauer, Skvarek, Kalmár, Hirzer.

A sáros talaj ellenére a Hungária starttól kezdve nagy fölényben van, a fölázott pályán azonban a rendszeres támadások csak nehezen alakulnak ki. Az első félidőben Skvarek inkább a jobbszárnyat küldi ütközetbe, de Ticska és Hauer kitűnően megértik egymást, aminek rövidesen Hauer két vezető gólja az eredménye.
Szünetig Ticska újabb gólt szerez. Félidő 3:0

A második félidőben lipcsei csapat óriási ambícióval fekszik a játékba. A küzdelem hevében Strehl, a lipcseiek középfedezete harcképtelenné válik, de a pihent játékos beállítása után a német csapat szemlátomást följavult.

Skvarek negyedik gólja után a Hungária lefékez, amit ügyesen használnak ki a lipcseiek és Bichter, a Fortunától kölcsönkért jobbszélső 4:1-re javít. A kék-fehérek most rákapcsolnak és Kalmár parádés gólja beállítja a végeredményt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98