Dtum
Login with Facebookk
1931 | Május

Ahol nem szédülnek az emberek

A szédületes lehetőségek hazájában, Amerikában - nem szédülnek az emberek. Szédítő magasságokban laknak, anélkül, hogy ez a magasság meghatná őket, üzleti ügyeiket gyorsjáratú repülőgépek igénybevételével bonyolítják le, sőt – ha úgy adódik – néhány ezer méter magasságban kötnek házasságot.

A newyorkiaknak már megint van valamijük, amivel büszkélkedhetnek, dicsekedhetnek, az Empire State Building, a világ legmagasabb felhőkarcolója. Pontosan nehéz megállapítani, hogy hány emeletes. Az épület néhány hónap alatt kúszott a magasba és amikor az emberek már azt hitték, hogy magasabb nem lehet, tetejébe építettek egy tornyot. Amikor a torony építését megkezdték, még nem tudták, mire fogják használni és mire elkészült, megvolt az első magánléghajó-kikötő.

A torony tetején horgony-gép van, amelyen a kisebb amerikai léghajók nagyon könnyen és gyorsan kiköthetnek és az utasok a tornyon keresztül vezető lifttel két perc alatt a földszintre érnek. A felhőkarcolót néhány hónap alatt építették. Ez azonban normális viszonyok mellett nem lett volna csodálatos dolog, de az Empire Building New-York legforgalmasabb útján emelkedett fel és itt az építkezés miatt egy pillanatra sem akadhatott meg a forgalom.

A teherautók másodpercnyi pontossággal érkeztek, az anyagot két perc alatt átrakták a liftekre, amelyek a magasba vitték. Fent azután a munkások mindent azonnal beépítettek. A munka éjjel-nappal megszakításnélkül folyt és valósággal dübörgött a föld.

Az amerikaiak tempójára jellemző egy sanghai amerikai kereskedő és egy csikágói hölgy házassága is. Frank H. Johnston Sanghaiból táviratot küldött csikágóban élő menyasszonyának, Ethel Gresengnek. „Tíz nap múlva érkezem - szólt a távirat, légy Floridában. St.-Petersburghban esküszünk és mingyárt Mexikóba repülünk, ahol üzleti ügyeimet kell elintéznem. Gondoskodj papról.”

Tíz nap múlva a vőlegény megérkezett. A menyasszony és a pap már várta a repülőtéren. A gép leszállt, a menyasszony és a pap felszálltak. Start I... A levegőben házasságot kötöttek, a pap a határon kiszállt a gépből és a fiatal pár tovább repült.. . Alattuk városok tüntek fel és tüntek el, országhatárok fölött repültek el, ők azonban mindezzel nem törődve, terveket kovácsoltak a jövőre... Nem szédültek aszédítő magasságban, a szédítő tempótól...

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98