Dtum
Login with Facebookk
1931 | Március

Chaplin vasárnap Párisba érkezett és ma megkapja a becsületrendet

Páris, március 22.

Chaplin vasárnap ebéd után Velencéből Párisba érkezett. A Gare de Lyon környékén már órákkal a vonat megérkezése előtt tízezernyi tömeg feketéllett és a párisi nép, amely nem ismer tréfát, ha a kedvenceinek ünnepléséről van szó, valósággal elsöpörte a rendőrkordont, amely hátra akarta szorítani.

 

Amikor Chaplin megjelent kocsijának ajtajában, a tömegen frenetikus lelkesedés vett erőt.


Féltucat rendőr szabadította ki a művészt hódolóinak örvénylő tömegéből és besegítette autójába, amely lépésről lépésre tört utat magának, egészen a szállodáig. A tömeg órákig nem tágított a szálló elől. Chaplinnek végül meg kellett jelennie az erkélyen, ahonnan kétszer is beszédet intézett a tömeghez.

 

Chaplin ma az Elyseébe megy kihallgatásra, ahol Doumerque elnök átnyujtja neki a becsületrend keresztjét. Az elnöki fogadtatás után Briand ad ebédet Chaplin tiszteletére.

 

A párisi művészi egyesületek így elsősorban a szerzők és színészek szintén többnapos rendkívüli ünnepségekre készülnek Chaplin tiszteletére.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98