Dtum
Login with Facebookk
1931 | November

Sulyos veszélyben forog állatkivitelünk

Az állatexportőrök az elmult héten elhatározták, hogy egyelőre abbahagyják kiviteli tevékenységüket és osztrák piacra nem szállitanak.

Az állattenyésztés szempontjából rendkivül káros elhatározás kérdésével legutóbb az Országos Mezőgazdasági Kamara foglalkozott és Serbán István dr. ismertette a helyzetet. Elmondotta, hogy egyéb piacok hiányában szarvasmarhakivitelünk főleg az osztrák piacra van utalva, azonban Ausztria még a szerződésileg biztositott heti kontingensnek (mennyiségnek) is ugyszólván csak a felét engedi be.

Sulyosbitja a helyzetet az, hogy bár itthon a Nemzeti Bank a kivitelből származó osztrák valuta beszolgáltatását követeli, a schilliget be nem váltja. Október közepe óta pedig az Osztrák Nemzeti Bank megtagadja az exportból igényelt schillingösszegek átutalását. A gazda és az állatkereskedő igy egyáltalában nem tud kalkulálni.

Ehhez járul még, hogy jelenleg, szintén megállapodásellenesen, Ausztria a 9 aranykoronás kedvezményes vám helyett a 30 aranykoronás maximális vámmal sujtja kivitelünket és teljes a bizonytalanság afelől, hogy ez a vámkülönbözet visszatérül-e?

A szépen megindult csehországi sertéskivitelt a kivitelből származó devizák jelenlegi kezelése veszélyezteti és a devizarendelet szigorusága a sertésárak zuhanását idézheti elő. Mindaddig, amig megfelelő külkereskedelmi szerződésekkel és a devizakérdések rendezésével a jelenlegi bizonytalan helyzet meg nem szünik, szó sem lehet az állatkivitelnek az előző évek szinvonalára emeléséről és a kivitel nagyarányu visszaesésével, állatgazdaságunk csődjével kell számolnunk, ami mezőgazdaságunkat végveszélybe dönti és éles ellentétben áll azzal a kivitelfejlesztő programmal, amit most lépten-nyomon hangoztatnak. 

A vita során Koós Mihály előterjesztésére az ülés két javaslatot tett magáévá.
Egyfelől a kormányhoz fordul és kérni fogja, hogy kereskedelmi szerződéses kiviteli esélyeinket ne áldozza fel, másrészről érintkezést keresnek a Nemzeti Bankkal, ahol kérni fogják, hogy devizagazdálkodásunk ne kockáztassa mezőgazdasági exportunk érdekeit. 

A kérdéssel egyébként a képviselőházban is foglalkoztak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98