Dtum
Login with Facebookk
1931 | Október

Apróságok

Az utolsó tíz esztendő alatt negyedére csökkent a pesti kávéházak száma. A békebeli 440 kávéházak száma. A békebeli 440 kávéházzal szemben ma mát csak 130 kávéház van Budapesten s e 130 közül is 89 olyan leküzdhetetlen nehézségekkel küzd, hogy nagyobb részük nemsokára kidől a megritkult sorból. A híres pesti kávéház is élet- halálharcot vív a nagy hidrával, amely mindnyájunk életét fenyegeti…

Rengeteget olvastunk már az uj táncrol, a Rumbáról. Noha az embereknek nemigen van kedvük táncolni, mégis megkérdeztünk egy szakértőt, hogy mi is az a Rumba. Ezek szerint a Rumbát Kubából importálták s dacára annak, hogy a régi foxtrottnál lassabb ritmusu ( a slow foxnál viszont gyorsabb ), az ugynevezett forróvérű táncok közé tartozik. Nem sokat mozognak a rumba táncolása közben, inkább helyben, négyszögalakban táncolnak s a lassu és szép mozdulatok közben kényelmesen lehet – szerelmet vallani. A szakvélemény szerint az uj táncnak ez a tulajdonsága döntő szerepet játszik abban, hogy a tánc rövid idő alatt népszerű legyen.
És még egy. Hogy öt perc alatt meg lehet tanulni.

 

Bezegh- Huszág főkapitány urnak. Ferenc József- tér. Budapest.
Megdöbbenéssel közlöm azt az értesülésemet, hogy az utóbbi hetek hisztériás légkörében ujra fölburjánzottak a különböző demokrata és antidemokrata pártalakulások, klubok, kerületi körök és sportegyesületi cégérek mögé rejtőzködő rulett tripók és kártyabarlangok. A kétségbeesés rossz tanácsadó s mint ezt számos öngyilkosság és tragikus társadalmi kisiklás bizonyítja, a sleppeknek ujból bő aratásuk van: ezek az elvetemült kozáktanyák hajnalig világosak s tele vannak bajbajutott, gondjaik alatt roskadozó, kétségbeesett emberekkel, akiknek az utolsó filléreit szedik ki zsebükből. Drákói szigorral és expressz fölperzseli ezeket a bacilusfészkeket, de nemcsak a krupiék és slepperek toloncházai társaságát, hanem e haszonhajtó kis fészkeknek a közéletben is szereplő haszonélvezőit ! Szolgáljunk névsorral?

Jeritza Mária operettszínésznő lesz: Lehár ír számára operettet, amelyben Tauber Richárd lesz a partnere...Érdekes, nem?

Szenzációs magyar könyv jelenik meg ebben a hónapban- francia, német és dán nyelven. Két magyar író: Márai Sándor és Dormándi László s egy magyar grafikus, Kner Albert, világtörténelmi képeskönyvet készítettek az 1914- 1930-ig terjedő évek eseményeiről: hétszáz fényképpel és hétszáz rövid, szarkasztikus képaláírással mesélik el, hogy mi minden történt az emberiséggel 1914 óta… A könyv nagyon érdekes, világsikere lesz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98