Dtum
Login with Facebookk
1931 | Október

Vannak olyan vidékek, melyeknek lakosságáról egész télen gondoskodni kell

Szeptember hó 28-án és 29-én a főispánok, alispánok és polgármesterek bevonásával értekezlet volt a belügyminisztériumban. Az értekezleten megjelent vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Ivády Béla földmüvelésügyi miniszter és Ernszt Sándor népjóléti miniszter. Az értekezlet a gabonaellátási akcióval és az egyéb jótékonysági akciókra vonatkozó elvi megállapodások kérdésével foglalkozott.

A főispánok, alispánok és polgármesterek előterjesztették a napirenden levő kérdés megoldásához szükséges adatokat, amelyekből megállapitható, hogy bár a helyzet sulyos, a kormánynak módjában fog állani a támogatásra szorultak helyzetének enyhitésére. A rendelkezésre bocsátott adatokat az illetékes minisztériumokban sürgősen feldolgozzák és ennek a munkának az alapján állapitják meg az akció részleteit. 

lvády Béla földmüvelésügyi miniszter az értekezlet után a következő nyilatkozatot tette: 
– Vannak olyan vidékek, ahol elég egy hónapi segitség, de vannak olyanok, ahol két, esetleg három hónapi segitségre lesz szükség a tél folyamán. Sajnos, vannak olyan vidékek is, amelynek lakosságáról az egész télen át kell gondoskodni. 

– Az eddig hallottak szerint több vármegyében csak egyes községekre kell kiterjeszteni az inségakciót, de van vármegye, ahol egész járásokat kell támogatni s alig egy-két olyan vármegye, ahol a vármegye egész területén kell az inségakciót lefolytatni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98