Dtum
Login with Facebookk
1932 | Július

Ferencváros – Juventus 3:3

Két góllal vezetett a Ferencváros a Juventus ellen, végül örülhetett az eldöntetlennek

 

Kiesett a Középeurópai Kupából a másik magyar reprezentáns, a Ferencváros is, amely 3:3 arányban döntetlenül játszott az olasz bajnokkal

Ami az Újpestnek nem sikerült, a magyar bajnok sem tudta a bravúrt megcsinálni. A Ferencváros sem hozta be a Juventus négy gólelőnyét, igaz, hogy erre csak a legvérmesebb optimisták mertek számítani. Amikor a Ferencváros 2:0-ra vezetett, a sötétebben látók is bízni kezdtek, ez a remény azonban nem tartott sokáig.

A magyar csapat kétgólos előnnyel a tarsolyában könnyelműsködni kezdett, ahelyett, hogy fogcsikorgatva továbbküzdött volna, pedig így esetleg bekövetkezhetett volna a „csoda”. Ezek után még örülni kell a döntetlennek, de ennek is van szépséghibája, hiszen mind a három magyar gól tizenegyesből esett.

A Ferencváros, különösen az első félidőben, nagyon szépen játszott, de a kétgólos vezetés után érthetetlenül „ leállt”, sőt a védelem még a fölényeskedéstől sem riadt vissza. ez volt veszte. Háda bizonytalan volt, a második és harmadik gólt védhette volna. Korányi végig nagyszerűen küzdött. Takács I. ismét bebizonyította, hogy gyors csatársor ellen hasznavehetetlen, ezúttal pedig villámgyors játékosokkal állt szemben.

A födözetsor és az egész csapat legjobb embere Sárosi volt, sem Lyka, sem Lázár nem nyújtották azt a segítséget, amit tőlük megszoktunk. a csatársor rengeteg helyzetet dolgozott ki, de a góllövés nem sikerült. Toldi volt a csatársor legjobb tagja és föltűnően fairen is játszott. Tánczos nem „élt” Bertolini mellett. Takács II. félénk volt, Turai lassú, míg Kohut a második félidőt sérülten játszotta végig.

Az olasz csapat remekül futballozik. Combi óriásit produkált, a két bekk áttörhetetlen volt, a födözetsor egyenrangú a magyar födözetsorral. A csatársorban Cesarini fenomenális játéka magaslott ki, mind a három gólt ő lőtte. A törpe jobbszélső Sernagiotto villámgyors, de még sokat szeleskedik. Vecchina és Ferrari gyöngébb napot fogtak ki, Orsit is láttuk már jobban játszani. A bécsi Braun mintaszerűen bíráskodott.

Már 2:0-ra vezet a Ferencváros, de az olaszok kiegyenlítenek


A Ferencváros kezd nap és orkánszerű szél ellen. a zöld-fehérek azonnal hatalmas lendülettel támadnak és a 2. percben Lázár lövése a kapu mellé csúszik. Két perccel később Toldi faultolja Rosettát, de közben Kohuthoz passzol, aki bombagólt lő, a bíró azonban, helyesen, szabadrúgást ítél a Ferencváros ellen. Turait remek helyzetben szerelik az olasz védők.

Az első veszélyes olasz támadásból Orsi lövésébe az utolsó pillanatban lép bele Takács I. A 12. percben Toldi lövése a tömörölő védőkről Turai elé pattan. A center lövéséből korner lesz, ezt Toldi fejeli a kapu mellé. a 14. percben ismét a magyar csapat ér el szabadrúgást. A fejelni készülő Turait Bertollai durván föllöki. Tizenegyest Sárosi a mozdulatlan Combi mellett belövi a vezető gólt (1:0).

A Ferenváros-fölény tovább tart, az olaszok óriási szerencsével védekeznek. A 17. percben ismét 11-eshez jut a Ferencváros. Rosetta a 16-oson belül elbuktatja Toldit és a büntetőrúgást ismét Sárosi lövi a jobb sarokba (2:0).


A folytatólagos zöld-fehér - rohamok helyett a Juventus veszi most át a játék irányítását. Korányi meleg helyzetet tisztáz. Olasz szabadrúgásból Cesarini kapu mellé lő. a 23. percben megbosszulja magát a Ferencváros visszaesése és Cesarini a fölényeskedő védelem mellett, fordulásból szenzációs gólt lő (2:1).

Tánczos beadását Toldi egy lépésről mellé fejeli. Orsi pompásan lefut, de a beadását a szél kiviszi. Lázár a 27. percben csak korner árán szerelheti Sernaglottót és a beadást Cesarini a késlekedő védelem hibájából a hálóba lövi (2:2).

Háda védhetett volna! A 39. percben a magyar kornert Combi kiboxolja. Orsi Takács I. mellett bead, de a kiugró Vecchina hajszálnyira mellé lő. Gólt ígérő olasz támadás Ferrari hendszén akad meg. Közvetlenül a félidő befejezése előtt Lázár könnyelműsködésből Serangiotto majdnem gólt lő. de a lövés kapu fölé kerül.

 

Tizenegyessel egalizál a Ferencváros

A második félidő az olaszok erős támadásával kezdődik. Takács II remekül átmegy két emberen, az utolsó pillanatban azonban Rosetta hazaadással tisztáz. Ferencváros-kornerből Turai lő, de a labda most is emberbe akad. Korányi pompás szerelésért kap tapsot. Turai fordulásból lő, Combi kiejti az erős lövést, de magyar csatár nincs a közelben.

A 15. percben Kohut megrándítja a lábát és kiáll. Az olaszok fokozatos fölénybe kerülnek. A 17. percben Sernagiotto beadása Cesarinihez tart. Háda ráfut, de a csatár gyorsabb és a kapus fölött befejeli a vezető gólt (3:2).

Sárosi megunja a csatárok eredménytelenségét és kapura lő, de Combi véd. Eredménytelen magyar korner után a sántikáló Kohut szédületes bombáját Combi halálos biztonsággal fogja. Tánczos lövését pedig kiüti. a 37. percben egyenlít a Ferencváros, megint csak 11-esből. Rosetta fölvágja Turait és a 11-est Sárosi most sem hibázza el (3:3). Változatos játék közben, némi Juventus - fölénnyel fejeződik be a mérkőzés.

A Középeurópai Kupa nyolc előmérkőzésének eredményei
:

Slavia - Admira 3:1

június 18. Prágában: Slavia győz 3:0-ra.
június 26. Bécsben: Admir győz 1:0-ra.

Bologna - Sparta 5:3
június 19. Bolognában: Bologna győz 5:0-ra.
június 28. Prágában: Sparta győz 3:0-ra.

Vienna - Újpest 6:4

június 25. Bécsben: Vienna győz 5:3-ra.
június 29. Budapesten: eldöntetlen .1:1.

Juventus - Ferencváros 7:3
június 29. Torinoban: Juventus győz 4:0-ra.
július 3. Budapesten: eldöntetlen. 3:3.

Elődöntők:
Vienna - Bologna
Juventus - Slavia

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98