Dtum
Login with Facebookk
1932 | Július

Győr három bajnokságot nyert az esztergomi jubiláris regattán

Szenzációt keltett a Hungária Kauser-négyesének kiváló szereplése

Vasárnap délelőtt tartotta az Esztergomi Hajós Egylet 25 éves jubiláris közgyűlését, ahol is Mátéffy Viktor országgyűlési képviselő, esztergomi plébános, az egyesület elnöke megnyitó beszédében köszöntötte a megjelent kormányképviselőt, Lingauer Sándor főispánt és a MESZ elnökségét.

Beszéde után, amelyben vázolta a nehéz 25 év eseményeit, dr. Zsiga János olvasta föl a főtitkári jelentést, majd dr. Perger Ferenc kormányfőtanácsos a MESZ nevében üdvözölte a jubilánsokat.

A verseny második napján megjelent előkelőségek között ott volt Eszterházy Móric gróf volt miniszterelnök, az Esztergomi HE díszelnöke, aki maga osztotta ki a győztesek díjait.


Az esztergomi regatta mindkét napján meglepő szépen szerepeltek a győriek, akik három bajnokságot könyveltek el. a Hungária 28. győzelmét aratta ebben az évben.

Kedvesek voltak a győri bencésgimnazisták versenyzői, akik olaszos stílussal dolgoztak utánzásra méltóan.

Részletes eredmények:
A szombati versenyben óvást jelentettek a szkiffszámnál, amelyet vasárnap délelőtt eveztek le újra. Győzött Boday Pál Hungária. Másodiknak Piller Antal (Műegyetem) futott be.

Újonc négyes.
A délelőtti előversenyeken a következő hat csapat került a döntőbe: Hungária, Műegyetem, Sirály, Tisza Szegedi Evezős E., Nemzeti HE 1 1/2 hajóval.

MESZ-VEO dublók versenye. Három csapat áll a starthoz. A Schön-Gyimóthy - dubló az előtte lefolyt versenyben is részt vett, úgy, hogy starttól majdnem a célig Czenek-Soky együttes vezet, míg végre a cél előtt 100 méterrel a Schön csapat kitör és 1 hajóval nyeri a versenyt. Győz: MESZ-VEO Gaupp-dubló (Schön Károly-Gyimóthy József ve. Schön Károlyné korm.) Időt nem mértek. 2. MESZ-VEO Bakty-csapat. (Czenek-Soky.)

Vidéki négyes. A starttól a Vác csapata jön el jobban. 1000 méter után Vác fölerősít és 1 hajóval előzi a győri négyest. a finisben rákapcsol a váci csapat és három hosszal huz át elsőnek a célon. Győz: Váci SpE (Wengriczky-Hamacsek-Vadkerty-Velzer ve. Ficzere korm.) Idő 6 perc 27 mp. Esztergom föladta a versenyt 1000 méternél.

Szenior négyesek versenye. A hungária és a Pannónia a következő összeállitásban ült a hajókbsn: Hungária: Götz-Sághy-Szimicsek-Kauser Árpád ve. Molnár korm. A Pannónia Bartók-Török-Szabó-Ballya ve. Zoltán korm.

A starttól a Pannónia csapata ugrik el jobban a fél hajóelőnyre tesz szert, de a Kauser-csapat is rákapcsol. 1000 méternél a Hungária hatalmas iratot diktál és egy hajóval elmegy a Pannónia négyesétől. Most a Pannónia is bespurtol és 32 csapást diktál. a Hungária 36-os sztrókkal dolgozik s így még jobban kiugrik. 2000 méternél hatalmasan rákapcsol a Kauser négyes és négy hajóval megy el a Pannóniától. Győz: Hungária EE.: Idő 6 perc 50.2 mp. 2. Pannónia. Idő 6p. 59 mp. Négy hajóval verve.

Újonc szkiffek. A táv közepén Buday veszi át a vezetést, ahol is a pályabírónak kell az elkormányolt csapatokat rendbe szedni. (Boday nyugodtan fönntartva nyer.) A helyezésért gyilkos küzdelem Szabó és Kormos közt. Győz Boday Pál (Hungária EE). Idő 7 perc 42 mp. Négy hajóval verve. 2. Szabó (FTC). 3. Kormos (Sirály).

Öreg urak nyolcasa (Bruder-emlékverseny). Rowovert evezett a Győri TEE: Peri dr.. – Hacker dr. – Hatschek-Gaál-Kopstein-Németh-Meixner dr. – Halász vezető, Szeidler kormányos.

Magyarország vidéki kettős bajnokságát rowowerben a Szegedi Csónakázó nyeri Sóos-Back - összeállításban.

Diáknégyesek versenye.
(1000 méter, palánkos hajókban.) A győri bencés gimnázium kiváló sportérzékű tanári kara minden lehetőt elkövet, hogy ezt a sportot minél jobban kimélyítse és Győr klubjai utánpótlást kapjanak. A neves gimnázium két csapatát küldte le s az A) csapat győzött háromnegyed hajóval. Idő 2 p. 39 mp.

Junior nyolcasok versenye. Győz: Hungária KE. (Vermes, Krassy, Tóth, Lafrankó, Győry, Wawra, Rozner, Tasch ve., Molnár korm.) 5 hajóval első. 2. Nemzeti HE. 3. Győri TEE 1 hajóval. A versenyt a Nemzeti megóvta.

Nagy egyes. Start után egy vonalban küzdött Kauser István dr., Vértes és Ernszt. 500 méter után Kauser kissé kiugrik, Ernszt és Vértes lapátjai kollidálnak és leáll mind a kettő. Győz: Kauser István dr., (Hungária EE). Időt nem mértek. A Győri TTE és Neptun a versenyt megóvták.

Vidéki nyolcas bajnokság. 500 méter után Győr meglép, fél hajó előnyét tartja is és a célba ezzel az előnnyel be is fut. Bajnok: Győri TTE (Erdősdi, Zwedovits, Fejes, Herzberger, Meixner, Kozma, Kiss, Velisz ve., Heszkyd korm. Időt nem mértek. 2. Szegedi CsE fél hajóval.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A legszerényebb fegyver A legszerényebb fegyver
1868 tavaszán egy Michael Kelly nevű kovácsmester szögekkel ellátott...
Böcklin képe Böcklin képe
A háboru borzalmainak, az anyák rémületének, a halál szörnyű...
Kosztolányi Dezső - Magyar rhapsodiák Kosztolányi Dezső - Magyar rhapsodiák
Borzalmas visszatekinteni a közelmúltba s elgondolni, hogy rövid...
A Kormányzó Ur neje uj nyomorenyhitő akciót indit meg A Kormányzó Ur neje uj nyomorenyhitő akciót indit meg
Horthy Miklós Kormányzóné nemes szive sugallatát követve, ismét...
Érzékszerveink működésének csodája 1. Érzékszerveink működésének csodája 1.
Sok különös, talányos dolog van az életben. A legkülönösebb, a...
Bányai Kornél - A Tisza Bányai Kornél - A Tisza
Tűzbenálló partjaid között búsan heversz vén csavargó Tiszánk, ...
Uj Nietzsche-kötet Uj Nietzsche-kötet
Nietzsche a legutóbbi években kezd erősebben hatni szellemi...
A kőolaj csatában az angol álláspont győzött A kőolaj csatában az angol álláspont győzött
Románia politikájával kapcsolatban az olasz sajtó ma két...
A bowling története A bowling története
Egy játék kialakulásának történetét mindig nehéz nyomon követni. Így...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98