Dtum
Login with Facebookk
1931 | Június

A Hungária-nyolcas remek győzelme a bécsi regattán

Ifj. Szendey Béla föladta a skiffversenyt. – A Sirály két versenyt nyert.

Bécs, június 14.
A bécsi negyvenhatodik nemzetközi regatta második napján ismét nagyszerűen szerepeltek evezőseink. A nap szenzációja a Sirály kitűnő szereplése volt, de az evezés történetében emlékezetes marad a Hungária titáni küzdelme és gyönyörű győzelme a gróf Harrach-díj szenior nyolcasában.

Elsőnek a II. osztályú szenior szkiffversenyt evezték le, amelyben a magyar Vértes János (FTC) is indult. Eredmény: 1. Lia (Pachheimer) 7 p. 42.8 mp. 2. FTC (Vértes János) 7 p. 48 mp.

Bécs város díjának favoritja a budapesti Sirály négyese volt. A Sirály biztosan tartotta kezében a versenyt, 1500 méternél már másfél hosszal vezetett és a közönség tapsa között elsőnek húzott át a célvonalon, 7 p. 14 mp. alatt. Második a linzi Ister lett, 7 p. 22 mp.-cel.

Öt óra tájban került sor a Neptun kiváló scallere, dr. Szendrey Béla és régi riválisa, Losert Leó, a linzi Wloking, Ausztria szkiffbajnoka közötti harcra. A start igen jól sikerült. Szendey ragadta magához a vezetést.

Ötszáz méternél még mindig Szendey Európa bajnok vezetett. Spurt-spurtot követett, az osztrák hatalmas igyekezettel küzdött, de ezer méternél Szendey még mindig elől volt. Ezerkétszáz méternél Szendey rászaladt a bójára és miután másfél hajóhosszat vesztett, a versenyt föladta.

A Graf Lerchenfeld-nyolcasában a Hungária újoncai három ellenféllel állottak starthoz. A Breslauer Ruderverein győzött fél hosszal 6 p. 43 mp. alatt. 2. Hungária 6 p. 45.4 mp. 3. Donauhort 6 p. 48 mp.

Azután került sor a záró nyolcasra, amelyben a Sirály ismét starthoz állt. Ellenfelei a Brünner Ruderklub, a Lundenburger Ruderverein és Triton voltak, Ezerhétszáz méternél erős küzdelem volt, de a Sirály stílusos munkával tisztán győzött egy teljes hosszal: 6 p. 47.4 mp. alatt, 2. Lundenburg 6 p. 53.8 mp.

A gróf Harrach-vándordíj szenior nyolcas versenyre pont 1/2 8 órakor állottak a hajók a starthoz. Kétszáz méternél a Hungária nyolcasa vezetett, azonban 300 méternél a Lia-Donauhort egyesített nyolcasa a Hungária elé húzott.

Hatszáz méterig a helyzet változatlan maradt, a Hungária a második helyen feküdt. A tempó gyilkos volt, de ezer méternél még mindig egy fél hajóhosszal vezettek a bécsi kombináltak, sőt itt spurtba fogtak és előnyüket egy háromnegyedhosszra növelték. Ezerkétszáz méteren még mindig az osztrákok vezettek és Brünn rövid időre megelőzte a Hungáriát.

Most hirtelen erővel dobta bele Kauser vezérevezős csapatát a küzdelembe, átveszi a vezetést az osztrákoktól, akiket még a brünniek is előznek. A magyar csapat iskolapéldáját szolgáltatta óriási küzdőképességének és akaraterejének. A közönség frenetikus tombolása mellett biztosan háromnegyedhosszal győzött 6 perc 29.2 mp. pompás idővel. 2. Lia-Donauhort 6 perc 32 mp. 3. Brünner Ruderklub 2 1/2 hajóval.

További eredmények:
Újoncnégyes kormányossal: 1. Passauer Ruderverein 7 perc 25 mp. 2. Brünner Ruderverein 7 perc 38.23 mp.

Könnyűsúlyú négyes verseny:
1. Rudergesellschaft Breslau 7 perc 39 mp. 2. Argonauten Wien.

Vendégnégyesek versenye:
1. Ruderklub Ister 7 perc 27 mp. 2. Brünner Ruderverein 7 perc 32.6 mp. Magyar csapat nem indult.

Szövetségi négyes verseny:
1. Donauhort 4 perc 13.3 mp. 2. Triton fél hajóhosszal.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Talpszánozás Talpszánozás
Ez az idény a talpszánosok örömére igen szerencsésen ütött ki. Régen...
Kodály és vonóstriója
Idei hangversenyszezonunk egyetlen nagy jelentőségű magyar újdonsága...
A kormány egyelőre 240.000 hektoliter bor exportját biztosította A kormány egyelőre 240.000 hektoliter bor exportját biztosította
Magyarország bortermelése agrikultúránk egyik legfontosabb termelési...
A munkás védelme A munkás védelme
A világháboruban az fog gyözni, akinek nagyobb a gazdasági ismerete....
Devecseri Gábor versei Devecseri Gábor versei
Ami először feltünik, mikor az ember ennek az egészen kitünő fiatal...
Magyar czimer és fölirás a népiskolákon Magyar czimer és fölirás a népiskolákon
A nemzetiségiek többször tengely akasztottak már a hatóságokkal, a...
Az agráriusok programmja Az agráriusok programmja
A nagybirtok urai a közelgő választási hadjáratra való tekintettel...
120 egészséges ember halálát jelentette be az OTI-nál a leleplezett amerikai stílusú bűnszövetkezet 120 egészséges ember halálát jelentette be az OTI-nál a leleplezett...
Vasárnap öt jólöltözött ember költözött be a főkapitányság híres...
Az Ampére-féle moleculáris mágnesek kisérleti kimutatása Az Ampére-féle moleculáris mágnesek kisérleti kimutatása
Ha a mágnest akármilyen apró részekre osztjuk, mindegyik rész önálló...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98