Dtum
Login with Facebookk
1932 | Március

A tavaszi divat legnagyobb szenzációja: gyapjuból készül az esti ruha is

Végignéztem tavaszi divatbemutatókat s ez új divat lényeges pontjait a következőkben foglalhatom össze: Fölkapták a kék szín valamennyi árnyalatait.


Patou aki a divatban a színek királya, három kék árnyalat mellett döntött: 1. a ,,mindnightblue” 2. a Patous blue” és 3. a ,,blue de lin” az ő három kiválasztott színe.

Patou a kék árnyalatokon kívül még a fehér színre is szavaz, de rajta kívül valamennyi nagy párisi szabó is rendkívül fölkapta második színnek a fehért. Az idén tavasszal és nyáron fehér kabátokat, fehér kosztümöket, fehér ruhákat és fehér bluzokat rendkívül nagy számban fogunk látni s a színes ruhákon és komplékon szintén kivétel nélkül fehérek az ugynevezett garniturák.

Patou-t említettem, mint akinek ezidén is döntő befolyása volt a divatra: mellette meg kell még említenem O’Rossen remek angol-kosztümkollekcióját (sok kis bolero-szabásu kabátot mutatott ), Bruyére-t és Schiaparellt-t.

Nagy ujítást hozott az anyag. A nehéz gazdasági helyzet ugyszólván teljesen háttérbe szorította a selymeket.
Gyönyörű ujszövésű gyapjuanyagok kerekedtek felül és a gyapjun kívül erősen tért hódított a pamut is.
Amire nem volt még eset: a kollekciók esti ruha szenzációi gyapjuanyagból készültek! Hogy fölkapott uj gyapjukelméket említsek: szép és kedvelt a ,,Cardul „. Amelynek tág és levegős a szövése. Kabátoknak gyönyörű a bolyhos felületű ,,Bajorah”: egyike a legdivatosabb ruhaanyagoknak a Tolle de laine”, amely sima panamaszövést mutat. Közkedveltségnek őrvend minden jersey, minden tricotage anyag és minden kelme, amely kötött- szövött.

Az idei remek pamutanyagokat külön meg kell említeni: kiválnak közülük a ,,Rouma spur és a ,,Froslic”, amelyeket valamennyi pasztellszínben hordani fognak.
Általában az uj divat nemes és egyszerű, s a jól fölfogott takarékossági redukció jegyében állt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98