Dtum
Login with Facebookk
1932 | November

Intézkedések a szérumárak letörésére

A gazdák már régen panaszkodnak az állati oltóanyagokat gyártó vállalatok árpolitikája ellen. A beavatkozásra eddig kevés lehetőség volt, mert kifelé a gyárak nincsenek kartelben, azonban mégis egységes árpolitikát folytatnak. A földmivelési minisztérium most olyan intézkedéseket foganatositott, amelyeknek a nyomán a szérumpiacon lényegesen megváltozik a helyzet. Nevezetesen a minisztérium november 13-iki hatállyal életbe léptette az uj állategészségügyi törvény egyes rendelkezéseit.

Az életbeléptetett rendelkezések következtében a földmivelési miniszternek joga lesz az állatorvoslásban használt bakterológiai természetü oltó és diagnosztikai szerek, valamint az állatok irtására használt bakterológiai szerek legmagasabb árát megállapitani, illetőleg az ár megállapitása iránt intézkedni. A szerek gyártására és forgalombahozatalára jogositó engedély amennyiben azt fontos egészségügyi érdek szükségessé teszi, kártalanitás nélkül visszavonható.

A követelhető legmagasabb árakat a földmivelési minisztérium szakbizottság meghallgatása alapján fogja megállapitani. Ez az árvéleményező bizottság öt tagból alakul, akiket a földmivelési minisztérium nevez ki. A bizottság a szerek gyártóit meghallgatja, hogy naplót adjon részükre gyártási költségeikről és árkalkulációjukról való tájékoztatásra. Ezekre nézve ezek a vállalatok fölvilágositást is tartoznak adni a bizottságnak, amely megidézheti őket. Ha a felhivásnak nem tennének eleget, akkor a bizottság meghallgatásuk nélkül dönt.

Egészen bizonyos, hogy a szérumáraknak most biztositott
felülvizsgálati lehetősége és a követelhető legmagasabb árak megállapitása olyan fegyvernek fog bizonyulni, ami nem téveszti hatását. Remélni lehet tehát, hogy rövidesen nálunk is csökkenni fognak a gazdaságok szempontjából egyre nagyobb fontossággal biró oltóanyagok árai és hozzáigazodnak a velünk szomszédos agrárállamokban érvényben levő árakhoz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98