Dtum
Login with Facebookk
1932 | November

Ferencváros – Hungária 0:0

Szabó I. szenzációs védése és a Ferencváros gólképtelensége biztos vereségtől mentette meg a Hungáriát

 

Hungária-úti pálya. – 15.000 néző. – Bíró: Bíró Sándor
A profiérában tizenharmadszor került egymással szembe vasárnap a Hungária és a Ferencváros és amint a két csapat derbinek fémjelzett legtöbb találkozása, ez is nagy maglepetéssel végződött.

A Hungária ugyanis gólnélküli eldöntetlent harcolt ki, amire a Kispest, de különösen a Szeged FC ellen produkált gyatra játéka után, senki sem számított, még kevésbé a kellemes őszi napon megtartott derbi közönsége, amely a kétszer 45 perc alatt állandó Ferencváros-ostromban gyönyörködhetett, amely gyönyörűséget azonban alaposan lerontotta a két csatársornak szinte ügyefogyott gólképtelensége.

El kell azonban ismerni, hogy az eredmény kialakulásában, heroikus munkájával, a Hungária védelmének is nagy része volt, amelynek teljesítménye annál nagyobb dicséretet érdemel, mert az egész játék folyamán, alig jutott lélegzethez, miután csatársora alig tudott komolyabb szerepet játszani a küzdelem során.

Szabó I.-el nem bír a Ferencváros csatársora


A Ferencváros kezd, de hamarosan a széllel játszó Hungária kerekedik fölül, igaz, hogy mindössze egy kornert tud kiharcolni. A játék a starttól kezdve öldöklő iramban folyik. Az 5. percben Toldi lövését Szabó „tigrisugrással” védi, a 10. percben Kalmár szökteti Cseh II.-t, akinek helyezett labdáját Háda rávetéssel teszi ártalmatlanná.

A 14. percben Kohut indul rohamra, de beadásszerű bombáját Szabó I. nagy bravúrral menti. A 17. percben, nagy meglepetésre, Ottávinak sikerül centereznie, de a magasan szálló labdát Szabó III. a kapu fölé fejeli. A 20. percben esedékes az első Ferencváros-gól, Mandl fölbukott, Szabó I. a mezőnyben tanyázik, de Toldi labdája az üresen maradt kapu előtt is célt téveszt.

Az iram 25 perc után kissé ellanyhul, de állandóan a Ferencváros rohamoz és a 27. percben Tánczos szép beadását Kovács fejeli, de Szabó I. mesterien véd, Kalmár első bombája centiméterekkel célt téveszt, a 37. percben pedig Mandl kezére rálőtt labda miatt 11-est követel óriási zajongás közepette a ferencvárospárti közönség, de a bíró könyörtelen. az utolsó percekben a Hungária kerül frontba.

Cseh II. remekül irányított labdáját Háda korner árán menti, majd Lyka tisztáz korner árán, amit a kék-fehérek újabb sarokrúgása követ. Mandl-gáncs miatt megítélt szabadrúgást Sárosi a kapu mellé plaszíroz, végül Turai veszélyes lövését szabó I. nagy bravúrral teszi ártalmatlanná.

Nemcsak Verdun, de a Hungária kapuja is bevehetetlen

Az első támadást Kalmár vezeti, lövése kisiklik Háda kezéből, aki azonban javít. A veszély elmúltával a Ferencváros indul megújult erővel rohamra, de Táncos centerét Szabó I. korner árán menti, amit két újabb korner követ. A 7. percben Lyka szabadrúgásába együtt rohan Kohut és Szabó I., a Hungária-kapus megsérül, de rövidesen talpra áll.

A 10. percben Toldi támadását Mandl korner árán szereli. A Ferencváros fölénye egyre nyomasztóbb, a labda azonban néha a csodával határosan kerüli el a kék-fehérek hálóját. A 12. percben Kohut lövését Szabó I. Tánczos elé bokszolja, de a jobbszélső nem találja föl magát. A 13. percben újabb Ferencváros-korner fenyeget. Turai azonban az üres gól előtt is ügyetlenkedik.

A zöld-fehérek következő kornere után másodpercenként röpködnek a bombák a Hungária kapujára, de minden labda vagy a kapu mellé, vagy föléje kerül. A 23. percben Ticska lövése Hádát foglalkoztatja, míg Ottávi túlcenterez. Táncos támadása kornert eredményez, utána Turai bombája a kapu fölött süvit el. Lyka túlerős hazaadásából a Hungária jut kornerhez, amire Turai ismét a kapu fölé bombáz. cseh II. labdáját pedig Háda menti.

A Ferencváros-finis újabb három korner t eredményez, a 36. percben Ticska támadását a zöld-fehérek is korner árán mentik. Baráthy szabadrúgása Háda kezében köt ki. a 38. percben Korányi a gólhelyzetben levő Cseh II.-t elbuktatja, ezért is 11-es járna, de a bíró egalizál. A 40. percben újabb Ferencváros-korner fenyeget, utána céltalan csapkodással fejeződik be a játék.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A máramaros-szigeti kiállitás A máramaros-szigeti kiállitás
Augusztus 25-ikén nyitotta meg Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter...
Belloni Gyula győzött a megismételt sífutóbajnokságban Belloni Gyula győzött a megismételt sífutóbajnokságban
A magyar Síszövetség megbízásából a Magyar Athletikai Club vasárnap...
14 és 16 éves magyar táncosnők erkölcsdrámája Manilla szigetén 14 és 16 éves magyar táncosnők erkölcsdrámája Manilla szigetén
Két fiatal magyar táncosnő, akik közül az egyik tizennégy és fél, a...
A hegedű rezgéseiről, a húr A hegedű rezgéseiről, a húr
A 17. és 18. század mesterhegedűi már sokszor keltették azt a vágyat,...
Rákosi Viktor munkáiból Rákosi Viktor munkáiból
Rákosi Viktor munkáiból megjelent most már a harmadik sorozat is,...
Tréning mérkőzések
Kellemes tavaszi időben zajlottak le vasárnap a szezonnyitó tréning...
Magyarország mezei hadibajnoksága Magyarország mezei hadibajnoksága
Az Üllői-uti vámtól kiágazó terepen bonyolította le a MASz...
Vidéki küldöttségek a képviselőházban Vidéki küldöttségek a képviselőházban
Csaknem napról-napra érkeznek népes küldöttségek a vidékről a...
Nincs vámfegyverszünet Nincs vámfegyverszünet
Ipari körökben félreismerhetetlen lelkendezéssel ujságolják a genfi...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98