Dtum
Login with Facebookk
1932 | Augusztus

Megindult a ferencvárosi henger

Ferencváros - Soroksár 8:2 (3:0)

Kellemes meglepetéssel szolgált a Hungária-úti pálya azoknak, akik tavasz óta nem látták a pályát. Nagyszerű zöld gyep borítja a pályát, amely nemcsak a játékosoknak, de a nézők szemének is jól esik. Kezdés előtt a legifjabb első ligabeli csapat beszéd kíséretében zászlót nyújtott át a Ferencvárosnak.

 

Az új első osztályú csapat nem bizonyult ezúttal komoly ellenfélnek. A csapatban vannak jó kvalitású játékosok, de kétségtelen, hogy nagy fejlődésen kell átmennie, ha az első ligában eredményesen akar szerepelni.

A Ferencvárosról éppen az ellenfél gyenge volta miatt nem lehet pontos kritikát mondani, legalább is olyan lelkiismeretes kritikát, mint amilyent a bajnokcsapat tavalyi nagy teljesítményei után megérdemel.

 

Annyi bizonyos, hogy játékkedv, taktikai érzék, labdakezelésben semmit sem vesztett a Ferencváros. Gólképessége sem adhat okot panaszra, amikor 8 góllal terhelte ellenfelének kapuját. Egy-két mérkőzés és a Ferencváros a régi ragyogó formájában lesz.

Ferencváros-támadás vezeti be a játékot s már az első percben Toldy hatalmas szabadrúgását csak Túri elszánt fejessel tudja elhárítani. A nagy Takács faultja hozza meg az első Soroksár támadást, amely csaknem góllal végződik. Kautzky a kifutó angyal orra elől átemeli a labdát, amely veszélyesen tart a kapu felé és csak hajszállal kerüli el azt.

A Ferencváros Kohut szép támadásából újra frontba kerül, de Bácsay elvetéssel teszi ártalmatlanná a régi Kohut bombát. A 17-ik percben Kohut rövid beadásával Toldy kiugrik a védhetetlen lövéssel szerzi meg a vezető gólt (1:0).

A Ferencváros tovább támad, míg a Soroksár elszántan védekezik. A 24-ik percben a szemfüles Takács a kapuba gurítja a labdát. Soroksár néhány formás támadást vezet, ami Amsel bizonytalansága miatt mindig veszélyt jelent. a félidő végén a Soroksár támad, de az utolsó percben Táncos beadását Turay kapura lövi, Bácsay vetődve kiüti a labdát, a résen álló Takács elé, aki a harmadik gólját lövi. Újrakezdésre már nincs idő.

A második félidőben is a Ferencváros támad. Takács II. pompás lövése a lécet súrolva surran el a kapu fölött. A 9-ik percben Kohut kiszökik, visszaadja a labdát Turaynak, aki néhány lépést vezetve, a kifutó Bácsay előtt a kapuba küldi a negyedik gólt (4:0).

Egy perccel később a kis Takács oly erővel küldi a kapura a labdát, hogy Bácsay gyors vetődése sem tudja az újabb gólt megakadályozni (5:0). Soroksár kornert ér el, a kifutó Angyal üresen hagyja a kaput, Takács hendset vét. Tizenegyes. Illik lapos lövése Amselt érintve kerül a hálóba (5:1).

A 23-ik percben Bácsay rosszul lesz és lemegy a pályáról, helyét Zwick foglalja el.  A 10 ember ellen játszó Ferencváros szemmel láthatólag lefékez, és nem törekszik túlságosan további gólokra. Tíz perc után ismét játszik a Ferencváros és Táncosnak sikerül is a 34-ik percben két ügyes dribli után az ellenkező sarokba helyezni a labdát (6:1).

Most már Turay se hagyja magát és két perc alatt két gólt lő (8:1). A tartalékkapus labdát véd, amiért tapsot kap. A sikeren felbuzdulva, már vetődéssel védi Táncos lövését. A pihent soroksári csatársor a 42-ik percben Kelemen révén elszabadul. a gyors szélső jól adja a labdát Kautzkyhoz, aki pompás góllal szépíti az eredményt, Még egy-két Ferencváros-támadás és vége a mérkőzésnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98