Dtum
Login with Facebookk
1932 | November

Hungária – Vienna 2:1 (0:0)

Gólokban ki nem fejezett fölénnyel győzött a Vienna ellen a tartalékos Hungária

A bécsiek rúgták a vezető gólt, Kalmár tizenegyese célt tévesztett, de Toldi és Kalmár góljaival megérdemelten nyertek a kék-fehérek

Anyagilag alighanem csinos deficittel végződött az őszi szezon egyetlen klubközi nemzetközi mérkőzése, mert mindössze alig négyezren voltak kíváncsiak a bécsi ligában három ponttal vezető Vienna vendégjátékára. Ha a Hungária rá is fizetett, nem remélt, de becsületesen kiérdemelt győzelmével annál többet keresett, mert megmentette a magyar futballsport reputációját.

Az osztrák válogatott csapat két esztendeje veretlen, diadalt-diadalra halmozva túrázzák végig évek óta a kontinenst az osztrák klubcsapatok, ami csak emeli a Hungária győzelmének értékét, hiszen eredményei napján a Vienna nemcsak Ausztria, hanem a kontinens egyik legjobb csapata.

Szélcsöndes, napmentes időben a Vienna kezd és eleinte alaposan szorongatja a Hungária kapuját. Adelbrecht egyéni támadását Mandl korner árán akasztja meg és ugyancsak kornerre szerelik Brosenbauer centerét. Veszélyes helyzetben Kocsis fejpasszal tisztáz. A 9. percben Ticska harcol ki kornert, utána újra Brosenbauer vezet támadást, amely szintén kornert eredményez.

Toldi veszélyes bombája a kapu fölött süvit el, a Hungária újabb kornerét is baj nélkül ússza meg a Vienna, amely azontúl egyre jobban visszaszorul, Wéber centere a bécsiek kapuvédjét foglalkoztatja, utána Kalmár remek akciót vezet, bombáját Horcsehofsky korner árán menti, míg a szabadrúgásból centerezett Kalmár labda a kapu fölött süvit el.

Rainer miatt szabadrúgáshoz jut a Hungária. Gschweidt szökteti Wortmannt, aki a kapu fölé továbbit. Ottávi támadása kornert eredményez (26. perc), utána rövid Vienna offenzíva után szép Spitz – Ticska – Kalmár akcióból Ottávi ront kitűnő helyzetet. A 32. percben Kalmár megsérül az arcán, de rövid szünet után, sántikálva, tovább játszik.

Ticska ideális centerét a bécsiek kapuvédje menti. Újra Ticska rohamoz, Kalmárhoz passzol aki Toldit szökteti, de lövése célt téveszt. A 42. percben erős ostrom alatt áll a Vienna kapuja és ismét Toldin múlik, hogy a kék-fehérek vezető gólja elmarad.

Szünet után a Hungáriában Wéber helyére Rebró áll be. A 2. percben Brosenbauer olyan szerencsésen centerez, hogy a labda a kapu ellenkező sarkában helyezkedő balszélső Schönwetterhez kerül, aki befejeli (0:1).

Súlyos védelmi hiba volt. Adelbrecht kapufalövése után Sebes próbál szerencsét, de szintén csak a kapufát találja el. Hungária-korner után Kocsis könnyelműen, a 16-os előtt kézzel akasztja meg a bécsiek támadását. A 8. percben Ticska centerét Schmaus kézzel téríti el az útjából. de Kalmár a 11-est a felső kapufának irányítja, oda tehát a kiegyenlítő góllal kecsegtető helyzet.

Toldi szép egyéni támadását hatalmas lövéssel fejezi be, és bombája a kapufára pattan. Újabb Hungária-korner után a 10. percben Ticska beadását Toldi fejeli a kapus paríroz, de Toldi újabb fejesével szemben tehetetlen a Vienna kapuvédje (1:1).

 

A kiegyenlítő gólt a 23. percben követi a győztes gól, mégpedig a mérkőzés legszebb akciójából, Toldi erős centerét Ticska Spitzhez fejeli, a labda Kalmárhoz kerül, aki a jobb sarokba plaszirozza (2:1).

A Vienna finisel, de Adelbrecht lövését Újvári kiboxolja és Bécs kornere is eredménytelen. A Hungária két kornerrel válaszol, majd Schönwetter robog föltartozhatatlanul a magyar kapu felé, de gurított labdáját Újvári könnyen szedi föl. Újabb kritikus helyzetben Sebes szabadítja föl a Hungária hálóját, végül Adelbrecht kellemetlenkedik, de Újvári könnyen ment. Kornerarány 8:4 a Hungária javára.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98