Dtum
Login with Facebookk
1933 | Február

Az altatás felfedezése 4

Mert odahagyva véglegesen a Lachgas varázsos területét, rövidre terjedő életében a villamosság, az akkori egészen újszerű galvanizmus csodáit kezdte kutatni. Egymásután fedezi fel a káliumot és a nátriumot, majd 1815-ben a róla-elnevezett világhírű biztosító Davy-bányalámpát, amely a föld alatt száz és száz méter mélységben dolgozó bányászoknak a körülöttük ólálkodó könnyen gyuló és gyorsan robbanó bányalég dacára is lehetővé leszi, hogy égjen és világosságot terjesszen.

Ezérlta halhatatlan találmányáért Napoleon császár legmagasabb kitüntetéséi tűzte a fiatal tudós mellére; saját nemzete pedig a sir-ek sorába emelte! De bennünket most főképpen az érdekel, hogy mi lett az ő csodálatos találmányával, a Lachgas-szal? Agyon tudták-e örökre hallgattatni, vagy feltámadt-e és meghozta-e az emberiségnek egyik legnagyobb áldását: a fájdalomnélküli operációt?!

Egy szép napon egy egyszerű polgártól levelet hoz a pósta magának az angol királynak, X. Károlynak. Egyik eladdig ismeretlen alattvalója, valami dr. Henry Hill Hickmann nevezetű, ugyanis ebben a levélben arra a különös kegyre kéri a királyt, hogy jelöljön ki neki bármely londoni kórházban akármilyen súlyos beteget, akit valami betegsége miatt meg kellene operálni, hogy úgy fogja végre hajtani, hogy a beteg abból egy szemernyit se fog érezni.

Azt is megírta Hickmann, hogy ő már évek óta kísérletezik az ő szerével kutyákon és arra a csodálatos fölfedezésre jutott, hogy amelyik kutyái ő az ő Luchgas-nevű szerével elaltat ott és megoperált, az az egész műtétből egy fikarcnyi fájdalmat se érzett és az operáció után úgy ébredt, mintha mi se történt volna vele.

A király igen nagy érdeklődéssel olvasta a levelet és mert jól tudta a régi latin közmondást, hogy: .”Nemo profeta in patria sua”= Senki se próféta a saját hazájában - hát fogta magát és a levelet elküldte Párizsba a világhírű Academie Francaise-hoz, a Tudományom Akadémiához, hogy ezek a minden pártoskodáson felülálló tudósok mondjanak véleményt Hickmann csodálatos találmányáról! És vajjon mi lett az eredmény?

A francia Akadémia egyszerűen lemosolyogta a fiatal angol orvos világraszóló fölfedezését és azt tanácsolta a királynak, hogy ne álljon szóba ezzel - a szélhámossal! Csak egyetlen akadémikus, a nagy Larres szólalt fel mellette, hogy talán mielőtt véleményt mondanak felőle, talán előbb mégis csak ki kellene próbálni, de leszavazták! Szegény Hickmann doktor próbált még egyideig igazságáért harcolni de mindenünnen elutasították! Végső kétségbeesésében megmérgezte magát - Lach-gas-szal!...

És vele együtt meghalt a Lachgas diadalmas fölfedezése is! 

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98