Dtum
Login with Facebookk
1933 | Január

Rövidek

Schleicher általános hadkötelezettséget tervez
Berlinből jelentik: A német harcosok birodalmi szövetsége a német birodalom alapításának 62. évfordulója alkalmából vasárnap délben Hindenburg birodalmi elnök és a volt trónörökös, Mackensen és más katonai előkelőségek jelenlétében a sportpalotában ünnepséget rendezett. Az ünnepségen felszólalt Schleicher kancellár is. Ugyanazt a biztonságot kívánjuk – mondotta – mint minden más ország és hangsúlyozni kívánom, hogy az általános hadkötelezettséget tartom a legfontosabb elérendő célnak. A változott viszonyok változott formákat tesznek szükségessé, elsősorban a miliciára gondolok. Legyenek azonban meggyőződve, hogy bármilyen lesz is a német véderő formája, szelleme ugyanaz lesz, mint a régi.

 

Párizsból jelentik: Kánya külügyminiszter, Bethlen berlini követ lesz
Páris, január 1.
A Paris Midi berlini tudósítójának jelentése szerint német diplomáciai körökben az a hír terjedt el, hogy Kánya berlini magyar követ a legközelebbi jövőben elhagyja állomáshelyét és átveszi a magyar külügyminisztérium vezetését. A berlini követi állást pedig gróf Bethlen István volt miniszterelnök fogja elfoglalni.

Ma dől el: lemond-e a Maniu-kormány?
Bukarestből jelentik: Hétfőn van a Maniu-kormány sorsdöntő napja. Titulescu, akit táviratilag hívtak vissza a fővárosba, hajnali négy órakor érkezik haza Sankt Moritzból és nyomban megérkezése után, még a hajnali órákban kezdetét veszi a minisztertanács. A kormányhoz közelálló körök véleménye szerint Titulescu azt a kompromisszumos megoldást fogja megkísérelni, hogy Mihalashe belügyminiszter megrovásban részesíti a rendőrprefektust és a csendőrség parancsnokát újévi napiparancsuk miatt, amelyben a belügyminiszter működése felett kritikát gyakoroltak és a két tábornok a megrovást tudomásul veszi.

 

Ha ezt a kompromisszumot nem sikerül létrehozni, Maniu még hétfőn délelőtt a királyhoz utazik Sinajába, hogy közölje vele a kormány lemondását. Maniu miniszterelnök nem titkolja, hogy ennek a megoldásnak örülne a legjobban, mert ez kitünő alkalom volna számára, hogy ne kelljen az odiózus genfi jegyzőkönyvet aláírnia. Ebben az esetben liberális Duca-kormány alakulásával és új választások kiírásával kell számolni.

Francia-olasz antantot készít elő Jouvenel
London, január 15.
Jouvenel, az új római francia nagykövet a Sunday Referce-nek adott nyilatkozatában hosszasan fejtegeti, hogy francia-angol megjegyzés és francia-olasz antant a nehézségeket is áthidalhatná.

Gömbös miniszterelnök szakértő „összekötőket” küldött ki az egyes minisztériumokba
Gömbös miniszterelnök legutóbb külön osztályt szervezett a miniszterelnökségen és ennek célja az, hogy a megfelelő összeköttetést biztosítsa az egyes minisztériumok között. A zavartalan együttműködés elősegítése céljából szakértő „összekötőket” szokott a miniszterelnök kiküldeni az egyes minisztériumokba.


Ezek gondoskodnak arról, hogy a miniszterelnök intenciói egyes speciális kérdésekben megfelelően érvényesüljenek, másrészt értesüléseket kérjenek az egyes miniszterektől és erről esetről-esetre jelentést tegyenek a miniszterelnöknek.

Deutschland, Deutschland
Berlin uccáin újból fegyverek ropognak, süvít a rendőri autó szirénája, elsötétült uccákon emberek menekülnek s a hétfői lapok hasábjain fekete számok hirdetik világgá a német politikai harcok új fellobbanását. Hiába állította az ősz marsalt meghitt tábornokát a birodalmi kormány élére, hiába váltja fel az egyik kabinet a másikat, a német pártok gyilkos haraggal támadnak újra egymásra s öldöklő uccai verekedésekben pusztítják egymás híveit.

 

A német választót a háború előtt alattvalónak nevelték és nem polgárnak, szavazati jogát nem titkosan, hanem nyiltan gyakorolta, soha tudatos önkormányzatra nem tanították. A világháború elsöpörte a régi rendet és egy csapásra fellobbantak a nyers ösztönök, amelyeket nem fékezett le a háború előtti óvatos és türelmes politikai nevelés.

 

Az új birodalom a technikai tökély és a tudományos készültég szinte elérhetetlen magasságaiba emelkedett, de nem járta ki a szabadság iskoláját s most véres árat kénytelen fizetni azok mulasztásáért, akik ennek az iskolának a kapuit konokul elzárták előle.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Schleicher Kánya Kálmán Maniu Jouvenel
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98