Dtum
Login with Facebookk
1933 | Július

A földmivelésügyi miniszter rendelete az uzsora elleni védekezésről

A földmivelésügyi miniszter legutóbb rendeletet küldött az összes közhatóságokhoz, melyben felhívja a hatóságok vezetőit, oktassák ki a gazdatársadalmat az uzsoraelleni törvényekről, hogy ezek ismeretében a gazdák védekezni tudjanak az uzsorásokkal szemben. 

A földmivelésügyi miniszternek ugyanis tudomására jutott, hogy a mezőgazdaságot sujtó válság miatt a gazdaközönség körében ugy a pénzzel, mint az áruhitellel üzött uzsora, a mezőgazdasági munkásság körében pedig a munkásoknak kikölcsönzött gabonával üzött uzsora nagymértékben szedi áldozatait. 

A gazdaközönség általában nincsen kellően tájékoztatva afelől, hogy milyen törvényes eszközöket lehet igénybe venni akkor, ha valaki jogtalan vagyoni előnyöket kikötő uzsorások hatalmába kerül. Ezért a miniszter részletes tájékoztatást közöl az uzsoráról szóló törvény rendelkezéseiről és felhívta a hatóságok vezetőit, hogy az ismertetést a gazdaközönség előtt hirdessék ki, adják meg az egyéb szükséges felvilágosításokat, hogy mindenkinek módjában álljon érdekeinek védelmére az őt szorongató uzsorások ellen a hatásos törvényes lépéseket megtenni. 

A rendelet teljes részletességgel és jogi magyarázatokkal népszerüen ismerteti az uzsoratörvény paragrafusait. Kiuzsorázás miatt panaszkodhatik például az, akinek helyzetét kihasználták; a kiuzsorázott egyén mindazt visszakövetelheti, amit az uzsorásnak, vagy helyette másnak adott. Még kamat is jár, a kiuzsorázott is tartozik visszaadni, amit az uzsorástól kapott, de ha azt hibáján kívül elvesztette, visszatéritéssel nem tartozik.

A bíróság a visszatéritésre halasztást adhat, de akit a visszatérítés tönkretenne, annak a bíróság kivételesen elengedheti tartozását, vagy annak egy részét. Az az egyén, akit szorult helyzetében kizsákmányolnak, egy év alatt pert indíthat az ügylet megsemmisítésére. Ha valamelyik hitelező 8 százaléknál nagyobb kamatot követelne, az ellen az adós feljelentést tehet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98