Dtum
Login with Facebookk
1933 | Július

A Tour de Hongrie egyéni győztese a svájci Stettler

A csapatversenyt Magyarország nyerte – Első a pesti célban: a francia Durin

Napsütéses reggelen indultak útnak vasárnap az ünneplőbe öltözött győriek sorfala és lelkesedés közben a Tour de Hongrie résztvevői. Pöfögtek a motorok, dörögtek a kipufogók és útra kelt a tarkadresszes sereg az ötnapos verseny utolsó szakaszára: Budapest felé. Öt napig hajtották a pedált, halálra fáradtan, piszkosan a sártól, az út porától, izzadtan és napsütéstől, - nem volt megállás csak éjszakákon.

Reggelenként öt órakor kezdődött a vad iram és késő délután érkeztek meg a napi útszakaszok célpontjához. Minden napnak megvolt a maga hőse, minden útszakasznak a maga győztese. Végig a falvakon, városokon, országutakon feltűzött szuronyú csendőrök, darutollas leventék álltak az út mentén és az emberek lelkesen integettek a biciklisták felé.

Egyik falu tűnik el a másik után, érett búzatáblák között rohan a mezőny, amerre csak a szem ellát, vörös pipacs ölelkezik a kék búzavirággal. Vasárnap hajnalban hihetetlen iramban kezdenek a versenyzők: 45-50 kilométeres sebességgel közelednek Budapest felé.

A szél is segíti őket. Győr után kettészakad a mezőny, nyolc kerékpáros leszakadt az élről. Az élmezőnynél a magyarok vezetnek. Egyre tüzesebben süt a nap, a pompás országúton a versenyzők csak úgy falják a kilométereket.

Nagy iramban tünedeznek az országúton testőrködő akácok és eperfák. Gönyünél elérik a Dunát, folyamőrök szalutálnak, feketébe öltözött ünneplők köszöntik a rohanó csapatot. Egy fehérbajuszos szemüveges járásőrmester kerékpározik percekig a menet élén.

Komáromnál elsőnek fut át a vad hajszában Vitéz, nyomában Orczán. Huj-huj-hajrá! Tempó-magyarok! – kiabálja az ucca népe. Egy pillanat és eltűnik a kép, megint országúton vagyunk. Már a pilisi hegyek felé rohanunk. Budapestről százával jönnek az érdeklődők motorral, autóval, megállnak az út szélén és kíváncsian figyelik a poros versenyzőket.

Az olaszok lemaradnak az élről!

Nagy meglepetés a kísérők táborában. Piszkén rohanunk keresztül és amint egyre jobban közeledünk Budapesthez: a tempót fokozzák a versenyzők. Az élen három magyar, egy svájci, egy német, olasz nincs köztük. Most Nemes defektet kap, tíz perc késése van. Dorognál sorfalat állnak a ludovikás gyakorlatozók. Megindul az élet- halál-harc a győzelemért, a kerekek szinte súrolják egymást a szédült száguldásban.

A svájci Stättner kerül a mezőny élére és magához ragadja a vezetést. Nyomában vannak a riválisok, de pozícióját végig tartja. Utána közvetlenül Mádi és Orczán rohannak. Leányváron már 8 perc hátrányban vannak az olaszok, Piliscsabánál a német Herbert éri be a mezőnyt. Kis sváb gyerekek fasiszta üdvözlésre lendítik a karjukat.

Solymáron 50 kilométeres sebességgel repülnek át a vörös, fehér, piros-fehér-zöld, vörös-fehér- kék dresszes, sáros, poros biciklisták. Most következik az utolsó kapaszkodó Pesthidegkút. Aki először ér fel a dombra, az a győztes.

A francia Durin az első, közvetlenül utána Orczán és mögötte fogcsikorgatva, csapzott hajjal tapossa a pedált a fehérkeresztes, vörös dresszű Stättner. Már látszik Budapest, piros tetejű villák között száguld a mezőny, Már üt a cél! A zenekar a francia himnuszt játssza.

 


Első a célban Durin

Nagy ováció, megállnak a villamosok, eszeveszetten éljeneznek az emberek, kendőt lobogtatnak. Vége az ötnapos vad hajszának! Másodiknak a magyar Orczán érkezik a célba. Még nagyobb az ünneplés, mint a győztesnél.

Magyar himnusz, olasz himnusz, zúg az éljen, azután elindult a menet végig az utcákon ezer és ezer csöngető biciklistől kísérve a Hősök emlékkövéhez. Délután döntött a zsűri: az összetett versenyt a svájci Stettler, a csapatversenyt Magyarország nyerte.

A Tour de Hongrie végeredménye:
1.Stettler (svájci) 36:26:32, 2. Martin (svájci) 36:33:26, 3. Orczán (magyar) 36:36:15, 4. Servadel (olasz) 36:39:47, 5. Carapezzi (francia) 36:42:03. 6. Handel (német) 36:39:15, 7. Nemes (magyar) 36:44:37, 8. Durin (francia) 36:45:58, 9. Stach (német 836:46:50, 10. Mádi (magyar) 36:47:59, 11. Német (magyar) 36:50:18, 12. Nótás (magyar) 36:50:46, 13. Makai (magyar) 36:52:11, 14. Adorján (magyar) 36:57:30, 15. Valetti (olasz) 36:58:48, 16. Vitéz (magyar) 37:53:47, 17. Morbiato (olasz) 37:06:08, 18. Merlini (olasz) 37:09:35, 19. Hamar (magyar) 37:17:08, 20. Droba (magyar) 37:47:38, 21. Oleczki (lengyel) 37:50:57, 22. Sureaud (francia) 37:57:33, 23. Albrecht (német) 37:57:44, 24. Szmilko (magyar) 7:07:41, 25. Renon (francia) 388:56:13.

Budapesti befutó:
1. Durin (francia) 3:10:14, 2. Orczán (magyar) 3:10:14, 3. Händel 3:10:14, 4. Carapezzi (francia) 3:10:14, 5. Stettler (svájci) 3:10:14, 6. Martin (svájci) 3:10:14, 7. Surcaud (francia) 3:10:14, 8. Makai (magyar) 3:10:30. 9. Oleczki (lengyel) 3:13:03, 10. Stach (német) 3:19:18, 11. Német (magyar) 3:19:18, 12. Morbiato (olasz) 3:19:18, 13. Nemes (magyar) 3:19:18, 14. Vitéz (magyar) 3:19:18, 15. Adorján (magyar) 3:19:18, 16. Servadel (olasz) 3:21:56, 17. Nótás (magyar) 3:27:50, 18. Albrecht (német) 3:28:16, 19. Hamar (magyar) 3:31:40, 20. Valetti (olasz) 3:32:24, 21. Merlini (olasz) 3:37:32, 22. Droba (magyar) 3:37:33, 23 Szmilkó (magyar) 3:38:48, 24. Renon (francia) 3:53:30.

A csapatverseny végeredménye:
1. Magyarország A. (Orcán, Mádi, Makkai) 110:16:52.
2. Magyarország B. (Német, Nótás, Vitéz) 110:43:51.
3. Olaszország (Servadel, Valetti, Morbiato) 110:44:43.
4. Franciaország (Carapezzi, Durin, Sureaud) 111:25:34.
5. Németország (Händel, Stach, Albrecht) 111:27:49.
6. Svájc (Stettler, Martin,Saladin) Defekt miatt az utolsó napon feladta.
7. Lengyelország a harmadik napon feladta.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98