Dtum
Login with Facebookk
1933 | Május

Prágában folytatják a magyar-cseh kereskedelmi tárgyalásokat

A magyar-cseh kereskedelmi tárgyalások szombaton késő este egyelőre befejeződtek s a cseh delegáció, dr. Friedmann meghatalmazott miniszter és rendkívüli követ vezetésével még az éjszaka elhagyta Budapestet. A két bizottság között megállapodás történt arra, hogy a cseh kormány álláspontját a Budapesten letárgyalt kérdésekre vonatkozólag e hét folyamán közölni fogják a magyar kormánnyal s utána a legrövidebb időn belül Prágában folytatni fogják a tárgyalásokat, amelyek remélhetőleg már konkrét eredményekre fognak vezetni.

A tárgyalások nem egy, a legtöbb kedvezmény elvén alapuló általános tarifaszerződés, hanem egy nagyobbarányú árukicserélési kontingensmegállapodás megkötése körül forognak, amelyek a kölcsönös árucsere kibővítését és a forgalom hosszabb időre való stabilizálását tenné lehetővé.

Mint beavatott részről halljuk, ezuttal cseh részről is komoly akarat mutatkozik arra, hogy a szerződésnélküli állapotnak és a kereskedelmi bizonytalanságnak a két állam véget vessen és az árucserét szilárdabb alapokra fektesse.

Magyar részről első sorban vágómarhák, sertések, zsír, hústermékek, bor, főzelék, gyümölcs, tojás és vaj kivitelén fekszik a fősúly, míg cseh részről megnyilatkozott az az óhaj, hogy a tömegcikkeken, fán és kőszenen és vasércen kívül a cseh ipar kész termékeit is nagyobb mennyiségben vihessék ki Magyarországra, főleg olyan cikkeket, amelyeket Magyarország a legutóbbi években Németországból szerzett be.

Ami a szerződés tárgyát képező árukivitel értékét illeti, a legutóbbi napokban elterjedt hírekkel szemben úgy értesültünk, hogy az árucsereszerződésbe foglalt cikkek értéke sokkal nagyobbra kontempláltatik, mint tízmillió pengő. A kölcsönös áruforgalom értéke természetesen függ a megállapítandó kontingensektől, amelyeknek nagyságát nem fix számokban tervezik, hanem úgynevezett változó skála alapján, vagyis a magyar részről exportálható árumennyiség függ attól a cseh árumennyiségtől, amely a magyar piacon elhelyezhető lesz.

Függ továbbá ez az érték, a magyar mezőgazdasági termékek árától is, amelyek remélhetőleg a jövőben emelkedő tendenciát fognak mutatni. Általában úgy halljuk, hogy a tervezett szerződésbe foglalt áruk értéke megközelítőleg 60 millió pengő, 360 millió csehkorona között fog mozogni. Az árukontingensek nagysága egyelőre még nincs megállapítva, csak a kölcsönös ajánlatok állanak egymással szemben, de alapos remény van arra, hogy e kérdésben különös nehézségek már nem fognak támadni.

Bizonyos nehézségek mutatkoznak még a kölcsönös árutartozások kiegyenlítése tekintetében. Több megoldási tervezetet tárgyalt le a bizottság s amennyiben az árumennyiség kérdésében a megegyezés létrejön, a valutakérdésen a szerződés megkötése nem fog múlni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98