Dtum
Login with Facebookk
1933 | Május

Bogáthy (Bogen) Erna Magyarország női tőrbajnoka

Vasárnap rendezte az M.V.Sz. Magyarország női tőrbajnokságát. Az elmúlt tapasztalatok alapján végre eltekintettek attól, hogy a BBTE Atilla-utcai csarnokába igyekezzenek közönséget szerezni, s ezt a versenyt már a Műegyetem aulájában bonyolították le.

A verseny egyébként nem emelkedett ki a szürkeségből. Szenesné Schvart Magda balszerencsével esett ki a döntőben küzdők sorából. Hiába kerestük a döntőben a legkisebb és legfiatalabb bajnoknő-jelöltet Horváth Katót, aki érettségi előtt áll és nem kapott a tanári kartól engedélyt az indulásra.

Mint értesülünk, a Szövetség egy zárt forduló keretében módot is keres, hogy Horváth Katót kipróbálja és az Európa bajnokságra esetleg nevezhesse. Nem indulnak a beígért külföldi vívóhölgyek sem, akik meg sem érkeztek.

A döntő első asszói már izgalmat hoztak. Danny Baba megvert Bogáthy Ernát s így erősen javítja Elek Csibi bajnoki esélyét, de Elek sem sokáig örvendhet, mert Erdős Manci ver rá. A menet befejeztével Elek elmulaszt kezet fogni ellenfelével.

Ez alkalommal a szövetségi kiküldött az izgalmak elkerülése céljából nem vett tudomást a történtekről, - kérdés, hogy helyesen-e, de mint tudjuk bejelentés folytán mégis a Szövetség elé kerül az eset.

A verseny eredménye:
1. Bogáthy (Bogen) Erna 7 gy.
2. Elek Csibi 6 gy.
3. Danny Baba 5 gy. 11 kapott tuss
4. Elek Margit 5 gy. 14 tuss
5. Varga Ilus 5 gy.16 tuss
6. Kolbe Rózsi 3 gy.
7. Faragó Terus 3 gy.
8. Erdős Manci 2 gy.
9. Lénárdné 0 gy.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98