Dtum
Login with Facebookk
1933 | Október

Epilepsziát játszott és közben kilopott 50 ezer schillinget egy bankár zsebéből

Epilepsziát játszott és közben kilopott 50 ezer schillinget egy bankár zsebéből Hermann Salamon, hírhedt nemzetközi zsebtolvaj és társa: az ,,előzékeny úr”
Bécs, október 1.

Különös, hogy a budapesti rendőrség legújabb nemzetközi sikeréről eddig semmit sem tud a magyar közönség! A budapesti rendőrség érdeme ugyanis, hogy egy Bécsben elkövetett leleményesen vakmerő zsebtolvajok után elfogták Európa egyik leghíresebb zsebmetsző bandáját.

Két hete, hogy Pick Moric bécsi bankár 50.000 schillinget vett át az egyik nagy bankban és gyalog indult hazafelé. Valószínű, hogy a zsebtolvajok előre tudtak Pick látogatásáról a bankban. Alig tett néhányszáz lépést az uccán, mikor közvetlenül előtte epileptikus görcsöket kapott egy ember, lába elé zuhant és ijesztően fetrengett.

Pick részvéttel hajolt le hozzá, mire ez görcsös mozdulattal elkapta a kabátja szélét és magára rántotta a bankárt. A következő pillanatban odaugrott egy másik ember, előzékeny kiszabadította kellemetlen helyzetéből a bankárt és fölemelte. Pick tovább ment, de csak otthon vette észre, hogy
az 50.000 schilling eltűnt a zsebéből.

Azonnal a rendőrigazgatóságra sietett, feljelentést tett és pontost személyleírást adott úgy az epileptikusról, mint arról az előzékeny úrról, aki segített neki föltápászkodni. Másnap a hegyeshalmi határállomáson el is csípték az „epileptikust” Hermann Salamon budapesti származású hírhedt zsebmetszőt, akit több európai rendőrség köröz. A többiek után a budapesti főkapitányság indított hajszát és még a múlt héten kézre is kerítette a furfangos zsebtolvajlás
másik főszereplőjét, az előzékenyt. Pollák Imre ugyancsak budapesti származású és ugyancsak Európa szerte körözött zsebtolvajt.

Néhány nap alatt összefogdosták bandatársaikat: Fülöp István, Weiser Gézát, Mentes Pált és szombaton végre a főkapitányságra került a banda utolsó tagja is: Schiller István, Pollák és Hermann zsebében nagy mennyiségű schillinget találtunk: bizonyosan a Pick bankár ellopott 50.000 schillingjének töredékeit.

A főkapitányság megállapította, hogy a hírhedt nemzetközi banda főképen Bécsben, Prágában és Pozsonyban dolgozott, de a központjuk Budapesten tanyázott.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98