Dtum
Login with Facebookk
1934 | Augusztus

A kókuszpálma és gyümölcse, a pálmalevél

A hatalmas pálma leveleiből is készül egy sereg hasznos tárgy. A levél középső karvastagságú eréből házfalakat épít a bennszülött. Nem kell más szerszám hozzá, csak egy éles kés, amellyel levágja a leveleket és a földben egymás mellé szúrva csakhamar kész a kunyhó.

A teljes pálmalevél egymásra rakva és összefonva mindjárt tetőt is ad a kunyhónak. A bennszülött házak 90%-át pálmalevélből készült tető fedi az úgynevezett „atap”.

A festői alakú pálma szárnyaltan hasogatott vékony levélkéiben egy 2-3 milliméteres ér van, amely megszárítva és egymáshoz kötözve pompás seprőt ad. De ebből készül az a hosszú, vékony seprő is, amellyel a moszkitókat űzik el. Ez az Indiában közismert moszkitó csapó, a „szapu lidi”.

Régebbi időkben, ha a bennszülött este úton volt, köteles volt égő fáklyát magával vinni. Ez a fáklya a száraz pálmalevélből készült. Manapság az éjjeli halászok is a pálmalevélből készült fáklyát használják. Lassan ég, nagy fényt ad és aránylag kevés kormot termel.

A frissen vágott pálmalevélből számtalan hasznos fonott munkát tud készíteni a bennszülött. A nagy durvafonatú kosarakból egészen az apró kis zacskókig, amelyekben a főtt rizst tartja. Így árulják az utcai „laci konyhákban” a főtt rizst. Egy-egy adagot pálmalevelekből font kis dobozkában vagy kosárkában.

Messze vezetne, ha elmondanánk, hogy mi mindenre használja a bennszülött a pálmalevelekből font különböző alakú és nagyságú kosárkákat, amelyek néha meglepően díszesek és sok művészi érzékkel vannak megalkotva.

Ha egy-egy nagyobb ünnepet rendez a bennszülött, akkor is fontos szerep jut a pálmaleveleknek. Ezzel díszíti a házát vagy a bambuszból készült fészert, ahol az ünnepség folyik. Igazán meglepő, hogy mit tud a bennszülött ilyenkor ebből az egyszerű levéldíszből kihozni. Oszlopokra csavarva, vagy ajtók és gerendák fölé kötve a legszebb hatásokat éri el vele.


Eddig a kókuszpálma természetes felhasználásáról szóltunk. De könnyen elképzelhető, hogy a misztikus és szellemekben hívő bennszülött a túlvilági és természetfölötti élettel való kapcsolatában is szerepet juttat a pálmafának, amely oly nagy szerepet játszik a napi életében.

Nincs olyan áldozat, amelyet a jó vagy a rossz szellemeknek bemutat, hogy ne lenne az áldozati tárgyak között legalább egy kókuszdió. Gyakran látni a bennszülött háza előtt egy fehérre meszelt kókuszdiót lógni. Ez azért lóg a háza előtt, hogy elriassza a rossz szellemeket.

Ha betegség, szerencsétlenség vagy veszély ellen óvó áldozatot kell neki bemutatni valamely hatalmas szellemnek, akkor a kókuszdió az előírt formulában fontos szerepet kap. Teliholdnál szedett hétnapos kókuszdió levét kell összekeverni a forma szerint szárított és porrá tört kakasszemmel.

Zboray Ernő (Jáva).

Megosztás:

A cikkhez 1 hozzászólás kapcsolódik!
A hozzászólások megtekintéhez kattintson ide!


Mini galéria
 Magános kókuszpálma (Eredeti felvétel.) Két nagy kókuszpálma Királypálmák, olajpálmák, arecapálmák
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98