Dtum
Login with Facebookk
1934 | November

Párizs szerint nincs ok nyugtalanságra a jugoszláv-magyar konfliktus miatt

Párizs, november 25.
Túlzás nélkül megállapítható, hogy a francia kormánykörökre és a diplomáciai körökre hideg zuhanyként hatott Eckhardt Tibor szombat esti népszövetségi demarsa. A magyar kormány erélyes lépése teljesen megzavarja a francia programot. Tisztában vannak azzal, hogy Magyarország hasonlóan éles támadással válaszol a jugoszláv kormány támadásaira.


Ennek ellenére francia diplomáciai körökben egyre azt hangoztatják, hogy nincs ok a nyugtalanságra a jugoszláv-magyar konfliktus miatt.


Érdekes értesüléssel szolgál az Excelsior a francia külügyminiszter egyik legújabb tervéről. A lap emlékeztet arra, hogy Laval külügyminiszter már három évvel ezelőtt felvetette azt a gondolatot, hogy különböző államok, amelyek területi követeléseket hangoztatnak, egyelőre bizonyos időre mondjanak le ezekről a követeléseikről és kössenek politikai fegyverszünetet, hogy az európai gazdasági helyzet konszolidációját megvalósíthassák. Míg azonban Laval három évvel ezelőtt egy tízéves politikai fegyverszünetre gondolt, most arra a meggyőződésre jutott, hogy Európa gazdasági és erkölcsi megújhodásához harmincéves Treuga Dei-re (a viszálykodás megszüntetésére) van szükség.


Jólinformált körök véleménye szerint a genfi eljárás folytatása a jövő hétfőn kezdődő tanácsülésen az lesz, hogy a magyar kormányt a tanács felszólítja, vizsgáltassa meg saját hatáskörében a jugoszláv kormány vádjait s érdemi nyilatkozatát a januári ülésen terjessze elő.


Időközben, remélik Párizsban, sikerülni fog a két, a panaszos és a panaszolt állam szövetségeseinek Franciaországnak és Olaszországnak olyan formulát találni, amely a jugoszláv közvéleményt megnyugtatja, de egyúttal Magyarországnak is elégtételt szolgáltat. Párizsban bíznak Laval boszorkányos közvetítő és kiegyenlítő tehetségében és remélik, hogy a magyar-jugoszláv konfliktust a francia érdekek sérelme nélkül is sikerül megoldani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Pierre Laval Eckhardt Tibor
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98