Dtum
Login with Facebookk
1935 | Február

Rövidek

Millerand szerint nem okos dolog Hitler külpolitikai kijelentéseinek hitelt adni

Párizsból jelentik: Millerand volt köztársasági elnök a Kereskedelmi és Ipari Szövetség díszebédjén nagy politikai beszédet mondott, amelyben kijelentette, hogy Németország valamennyi nép számára veszélyt jelent s nem volna okos dolog Hitler külpolitikai kijelentéseinek hitelt adni. A francia-német ellentét nem két anyagi hatalom mérkőzését jelenti, Franciaország és Németország két civilizációt, két világfelfogást képvisel. Az egyik világfelfogás szerint a jog forrása az erőszak, a másik pedig, úgy véli, hogy a jog felette áll az erőszaknak. A világ sorsa aszerint fog módosulni, hogy e két világfelfogás szerint melyik győzedelmeskedik.


Jeftics miniszterelnök rádióbeszéde a francia-olasz megegyezésről

Belgrádból jelentik: Jeftics miniszterelnök szombati rádióbeszédében többek között a következőket mondotta: A római olasz-francia egyezménnyel, mint pozitív ténnyel kell számolni. Nagy elismeréssel tartozunk Franciaország és külügyminisztere, Laval erőfeszítéseinek, amelyekkel megegyezésre igyekeznek jutni Olaszországgal, hogy megteremtsék a Duna-völgye tartós megbékélésének előfeltételeit.

Pál régensherceg megkegyelmezett Zsifkovics tábornok ellenségeinek
London, február 17.
A Daily Telegraph jelenti Belgrádból, hogy Pál herceg, a kormányzótanács elnöke a legfelsőbb haditanács tagjaivá nevezte ki Zsifkovics tábornoknak, a volt diktátornak négy legismertebb ellenségét. Ezenkívül megkegyelmezett a herceg Tukovics tábornoknak és Remics ezredesnek, akik mint a hírhedt „Fekete Kéz” utolsó két életbenmaradt tagja, ugyancsak Zsifkovics régi ellenségei voltak és akinek elítélését annakidején Zsifkovics diadalának tekintették.

Abesziniába utazott egy volt magyar tüzérfőhadnagy, hogy felajánlja szolgálatait a Négus hadseregének

Vasárnap reggel sovány, szőke fiatalember szállt fel a párizsi gyorsra, kis csomagot szorongatva a kezében. A fiatalember Oláh Jenő, a Magyar Olasz Bank volt tisztviselője és volt tüzérfőhadnagy, aki útnak indult Abesszinia felé, hogy őfelsége Hailé Selassié Négus hadseregébe szolgáljon. Oláh B-listára került és azóta nem tudott álláshoz jutni. Rokonai és barátai támogatásából és alkalmi munkákból tartotta fenn magát. A gyönyörűen dekorált szenvedélyes katona a Négus hadseregében keresi jövőjét, csupán az aggasztja, hogy Abesszinia most a baráti Olaszországgal került súlyos konfliktusba.

 

Munkatársunk elindulása előtt a keleti pályaudvaron beszélgetett Oláhhal: - Mit visz magával? – kérdeztük. – Egy pár ruhát és fehérneműt. – Azután az útjáról kezd beszélni: - Franciaországon keresztül megyek át Afrikába és Alexandriából a Nílus mentén akarok Abessziniába eljutni. Abesszinia hadserege meglehetősen kiképzetlen: tehát a nagy, de kevéslakossú állam hadserege feltétlenül használni tud egy osztrák-magyar hadseregbeli jól képzett tüzértisztet. Remélem, hogy ami Európában nem sikerült, Abessziniában sikerült majd: jobb megélhetést találnom.

A Georgiev-kormány meg akarta jogaitól fosztani Boris királyt! - mondja Zlatev miniszterelnök

Szófiából jelentik: Zlatev tábornok miniszterelnök vasárnap a Király Színházban fejtette ki kormányprogramját. Georgiev, az eltávolított miniszterelnök mondotta - korlátlan hatalmat akart magára ruházni, amelynek alapján elmozdíthatta volna a kormány tagjait és a hadsereg tisztjeit. Másik tervbevett rendelettel meg akarta a királyt fosztani mindazoktól az előjogoktól, amelyeket az alkotmány biztosít számára.

 

A jelenlegi kormány ellenzi a köztársasági kormányformát, ragaszkodik az alkotmányos királysághoz és olyan kormányforma bevezetésre gondol, amely lehetővé teszi, hogy a nép foglalkozási ágak szerint képviseltesse magát. Az új állam nem alapul sem az osztálykülönbségeken, sem pedig a pártküzdelmeken. A gazdasági törvényhozás terén – mondotta a miniszterelnök – nem lesznek meglepetések; a valutaügyek terén is tartózkodnak minden kalandos kísérletezéstől. A kormány feltétlenül ragaszkodik a pénzérték állandóságának megóvásához.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Millerand Jeftics Pál jugoszláv herceg Zsifkovics Haile Selassie, Abesszínia császára Georgiev III. Borisz
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98