Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Semmelweiss Ignác
A tudományos gyermekgyógyászat megalapítója magyar származású volt: a hírneves fiumei Paolo Bagellardo, mint a páduai egyetem tanára még a XVI. században írta meg a gyermekbetegségekről szóló alapvető munkáját. A gyermekágyi láz leküzdése terén a budai születésű Semmelweis Ignác Fülöp...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
A folyékony nitrogénbe mártott bádogdobozban lévő levegő azonnal cseppfolyóssáválik
A levegő, mint tudjuk, nitrogén és oxigén keveréke. Az oxigén hamarabb lesz cseppfolyós állapotú, mint a nitrogén, tehát a folyékony levegőben több az oxigén, mint a rendesben. Ez az annak a különös jelenségnek,...
Bronzkori madárka alakok
Mindenekelőtt a madárka-forma jelentőségével kell tisztában lennünk. Apró állatalakokat már az újkőkori, neolitos ember is készített égetett agyagból. Mióta ez a mesterség megszületett, mindig az állatalak volt...
Zúzmaraköpennyel bevont magashegyi obszervatórium
A dér és zúzmara előrejelzése (prog-nózisa) szempontjából igen fontos eltérés, hogy a dér általában szubpoláris vagy szubarktikus levegőfajtákban 1 keletkezik, zumara ellenben csakis tengeri (legtöbbször szubtrópusi...
Méh család üveg-kaptárban
Szerepe, miként szakadatlan alkalmazása bizonyítja, túlélte a népvándorlás viharait. Hogy ne részletezzünk, csak a XII-XIII. század divatját igazoljuk, mikor Leo ostiai püspöknek templomépítésére hivatkozunk, mert...
Hipp-féle kronográf
Az óra állásának meghatározására való időmeghatározások elérhető legnagyobb pontossága 0.02 mp, ha a délvonal-átmenet pillanatát a legújabb módszerekkel figyeljük meg. Ilyen módszerek: a kézi vezetésű vagy rugós...
Fekete lófej a Kaszás-csillagképben
Számos ködben sikerül a ködhöz tartozó csillagok közül egyeseket külön is megfigyelni. Ha ezek között találhatók olyanok, melyeknek abszolút fényességét ismerjük, akkor ebből a köd távolságát ki tudjuk számítani....
Cikk-ajánló
A dér és zúzmara megkülönböztetése napszakokkal A dér és zúzmara megkülönböztetése napszakokkal
A téli évszaknak ezt a két gyönyörű időjárási jelenségét sokan...
Híres magyar orvosok 1. rész Híres magyar orvosok 1. rész
A világlapok hasábjain szinte naponkint találkozunk érdekesebbnél...
Az időmérés mai módja és eszközei, az óra napi járása Az időmérés mai módja és eszközei, az óra napi járása
A régi klasszikus korban az időt még az emberi árnyék irányából és...
A bronzkori csörgőtől a hímestojásig 1. A bronzkori csörgőtől a hímestojásig 1.
Nemrégiben igen sajátságos forma kis tárgy került kezembe. Stein...
Az igazi Máriaüveg kristálygipszből Az igazi Máriaüveg kristálygipszből
II. Endre király idejében, tehát a XIII. század első harmadában...
A miniatűr világegyetem A miniatűr világegyetem
A filadelfiai Franklin Intézet tudósainak számításai alapján...
A világegyetem tágulása, az új csillagok A világegyetem tágulása, az új csillagok
Századunk huszas éveiben Slipher az amerikai Lowel-, majd később...
A cseppfolyós levegő a levegő összenyomásával A cseppfolyós levegő a levegő összenyomásával
Nemrégiben halt meg 92 éves korában Karl Linde, a müncheni műegyetem...
A rádió családfájáról 2. A rádió családfájáról 2.
Már pedig a dolog, mint utólag kiderült, már éppen tíz évvel 1879-ben...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98